Az utolsó órában
megérintett a Nap,
az utolsó órában
kezet nyújtott a Föld.
Az utolsó órában
karba vett a Mámor,
az utolsó órában
erőt lelt az Igaz.
Az utolsó órában
lett tiéd múlt fényem,
az utolsó órában
hallottam meg szavad.
A világon kívül,
…valahol…,
percek kövein,
léptek, utak nélkül
jutottunk egymáshoz…
(pedig nem lett volna szabad).
6 hozzászólás
Szép ez a vallomás. Nem lett volna szabad, mégis így történt.
Gratulálok: Colhicum
Köszönöm, kedves Colhicum.
Szia! Tamara, nagyon tetszik, gratulálok! Ha rólad szól a vers, azt mondom szerencsés óra volt! Katalin
Igen, az élet ihlette…az enyém. Köszönöm, hogy itt jártál, kedves virágének.
Az egész versed hangulata megfogott. Jól érezhető benne, hogy a már-már elveszettnek hitt érzések életre kelnek. Utolsó versszakod megtöri kicsit a ritmust, de pont azért jó. Érezhetőbb így a változás.
Üdv.
Kedves artur!
Nagyon szeretem ezt a versemet, már ha szabad egyáltalán saját írást ekképpen jellemezni. Igaz, emlékképek sora ma már, de nagyon jó szívvel emlékszem vissza szerelmemre, kiért e vers született.
Köszönöm, hogy olvastad, s kiváltképp azt, hogy itt jártál.
Tamara