Szilánkot ért az alabástrom.
Az üvegen még áthatol fénye,
de ez is lassan besötétül.
Élőlény voltom rózsa folyója
kiszalad a kőszoborból,
elnyomja a törött gömb
napsugártól örökölt
utolsó vakító villanását.
Csupán egy gondolat kell hozzá.
Kezembe veszem, ami már eltört,
és jobbik karomhoz szorítom.
Éles fájdalmat szétáradó
melegség követ öklömben,
ujjaim között hagyom
elcsorogni életem
utolsó sóhajtó vörös cseppjét.
Húsba vájt éles üvegdarab.
Felhasította a holtfehér bőrt,
megvágta az ütőeret is.
Vérfolyam tört utat az
alkaron végig, a tenyérbe,
felgyűlt és onnan folyt tova
elszakadva embertől
utolsó boldogtalan percétől.
Sötétség. Így gondoltam.
Soha nem lenne így.
Az üveggömb ép, csak nincs benne folyadék.