Hogyhogy Isten nem tudtuk még legyőzni?

Gyönyörű idő van. A nap alacsonyan szeli át ugyan az eget, fénye mégis bevilágítja a ház udvarában ápolt mini-labirintust. Fennt, a kerthez tartozó építmény második emeletének erkélyén Nickolas Greanluver időzött, csodálva a természet örök szépségét, tökéletességét és bonyolultságát, ahogyan azt gyakorta teszi. Mögötte pedig, a hatalmas nappali egyik foteljén üldögélt Sophie Feelow, a fent említett férfi élettársa.
A nő ismerte párjának viselkedését annyira, hogy tudja, jelenleg – bár nyugottnak tűnik – agya szüntelenül dolgozik, csak azt nem tudta, hogy konkrétan mire is gondol. Kíváncsiságának telhetetlensége révén, rákérdezett:
– Min agyalsz, Nick?
– Istenről.
– Istenről?
– Pontosan. Tudod, 2142 évvel vagyunk Krisztus után. Az érzelmek, mint olyan megszűntek, kivonták őket az emberi fajból, hogy csak a racionális és logikus észjárásra támaszkodjunk. Olyan napokat élünk, hogy már csak dobozban kapható a félelem, az öröm, a düh pedig már-már illegális és a szerelem az egyetlen, amit nem tudtak még mindig megzabolázni… és minden érzelmet külön kérvényezni kell az Agyi Viselkedés Megfigyelő és Kutató Intézettől, de előbb egy esszét kell írnod a miértjéről. Ez eddig még érthető is valamennyire, ha az ember visszatekint a történelem akármelyik részletére. Bennem azonban még mindig maradt egy kérdés.
– És mi lenne az?
– Most, hogy van gyógymód a rák ellen, hogy eltűnt az allergia, az asztma, a HIV-vírust is olyannyira le tudjuk bénítani, hogy az szinte már teljesen gyógyultnak is számít… szóval most hogy már tényleg nagyon, nagyon sok mindenre van tudományos válasz, hogyhogy Istent nem tudtuk még legyőzni?
Sophie mosolynak is felfogható grimaszt vágott. Nem először ötlött fel kedvesében ehhez hasonló feltevés, így hát pontosan tudta, mit kell tennie. Kellemes tempóban felállt a díványról, belebújt a papucsába, majd – még mindig mosolygó-szerűen – kisétált a férfi mellé az erkélyre, s megkérdezte:
– Hogy érted ezt?
– Hát, miért van az embereknek szükségük istenekre? Eddig úgy gondoltam azért, mert még nem találtak sok mindenre magyarázatot, azonban nem voltak képesek elfogadni, hogy ne legyen semmi oka a dolgoknak, így aztán kitalálták, hogy ahogyan az ősember is készített dárdát, úgy egy az emberek fölött álló lény készítette a Földet. De az hogy lehet, hogy még mindig nem vetették el a létezését?
– Sok embernek ő ad egyedül reményt. Valaki csak Istenbe tud kapaszkodni.
– Kapaszkodjon saját magába. Ha fiatalkorában erre nevelték volna, valószínűleg nem egy rigolyás vénembertől várná a választ, aki egyszer csak azt mondta: „S lőn hererák!”.
– Hát azért ez nem így van… ugye a középkorban terjedt el nagyon például a kersztény vallás, mert ha jól értem most arról beszélünk.
– Konkrétan igen. Bár én úgy általába véve is értelmetlennek találom a vallást, mint olyat, de erről majd később, mondd, mit szerettél volna?
– Csak azt, hogy ugye amikor elterjedt ez a vallás, az emberek analfabéták voltak. A papok kezében volt minden tudás, a köznép meg nyomorgott szellemileg és fizikailag egyaránt, így nekik az egyetlen menekülési mód egy „jobb világba”, az Isten által történhetett volna meg.
– Tehát úgy véled, hogy ennél a kornál a „sötét” jelző nem arra utalt, hogy még nem volt elektromosság?
– Nos, igen, de ezzel nem azt akarom mondani, hogy csak csökkent értelmiségű egyének lehetnek vallásosak.
– Én viszont nem látom be, hogy „egy egyébként értelmes, intelligens ember hogyan veheti komolyan a dolgot”, csak hogy szabadon idézzek egy hírességtől. De rendben, elfogadom, hogy akkor miért hittek benne. De ma? – tette fel költői kérdését, majd bekísérte a fiatal nőt a nappaliba. – Mostmár azért kicsit magasabb szinten vagyunk annál, hogy olyasvalakire bízzuk a világunkat és magunkat, akit nem is láttunk még soha – mondta, majd levett az egyik polcról egy üveg minőségi édes fehérbort, két borospoharat és egy-egy decit kitöltött. – Úgyértem ez olyan, mintha azt mondanánk például, hogy: „Hidd el, a bor jót tesz!”. Ez eddig rendben van. De egyrészt az ember mindenre rákérdez, hogy „Biztos?”, majd maga is utánajár a dolognak. Másrészt pedig, ismerjük a híres, már közhelynek számító mondást, miszerint jóból is megárt a sok.
– Mire akarsz kilyukadni?
– Arra, hogy a vallás elvakít. Beszűkíti a tudatot. Vegyük például az egyház azon rendszerét, hogy csak gyónás által lehet bocsánatot kérni. Azonban gyónás után, a pap megmondja neked, hogy mit hogyan csinálj ezentúl, hogy ne legyél bűnös, vagyis uralkodik feletted, megszünteti a „szabad akaratot”, vagyis az emberiség egyik isteni kiváltságát. Meg például Ismerek olyan fizikust, aki nem hiszi el, hogy a dinoszauruszok léteztek, mert ő vallásos, és a világába ez már nem fér be. Kérdeztem tőle, hogy egy elhivatott természettudós hogyan lehet egyáltalán vallásos? Erre azonban nem válaszolt.
– A fizikus esete már inkább a pszichológia hatásköre, nem gondolod?
– Ha úgyérted, hogy elmegyógy intézetbe kéne küldeni, akkor de, egyetértek…
– Nem. Arra gondolok, hogy őt erre nevelték, hogy higgyen Istenben. Neki ez a személyiségének a részévé vált. Te úgy cseperedtél fel, hogy szüelid nem erőltettek rád semmilyen vallást, hagyták, hogy kialakuljon erről a saját véleményed.
– Igen és pont ezért gondolom, hogy egy logikusan gondolkodó egyén észreveszi azokat az apró, de mégis szembetűnő ellentmondásokat a Bibliában.
– Jó, jó, hát azt is ugyanolyan gyarló emberek írták, mint te vagy én. Az emberekről pedig köztudott, hogy hibáznak néha.
– Ez meg a másik – szólt közbe Nick, majd kortyolt egyet a borból. – Azt is humanoidok írták. Akkor miért hinnék a Bibliának? Honnan tudhatnám, hogy azok az emberek nem hazudtak? Hiszen ott az eredendő bűn. Onnantól kezdve…
– Na de idefigyelj. Vegyük a teremtéstörténetet. Miért gondolod, hogy nincsen valóságalapja?
– Ezt most… ezt most komolyan kérdezed?
– Halál komolyan.
– Akkor kérlek mesélj, mit és miért kéne igaznak vélnem belőle?
– Oké, tudom, hogy biológus révén te az evolúció mellet voksolsz. Csakhogy a hiányzó láncszemet az ember és az állatvilág között még mindig nem találtuk meg.
– Részletkérdés. Ezzel szemben minden egyébre magyarázattal szolgál Darwin elmélete.
– A teremtéstörténet viszont megmagyarázza, még ha sajátosnak is véled a sztorit.
– Dehát ilyen nincsen, hát mostmár pontosan tudjuk, hogy hogyan alakulnak ki a bolygók! Arról meg még nem hallottam, hogy akármelyik csillagász felfigyelt volna az egyik újonnan összeálló bolygó mellett egy korosodó személyre, aki épp megpróbálta a sok törmeléket minél gömbölyűbbre formálni a kezeivel.
– Látom ezzel nem hatottalak meg.
– Nem túlságosan.
– Akkor tekints a Bibliára, mint útmutatóra a helyes életmódhoz.
– Igen, abban egyetértek, hogy a tanítások, amik le vannak írva benne, azoknak egy része helyes és én is elfogadom őket. Azonban Nietzsche is kételkedett abban, hogy Jézuson kívül akármelyik ember igazán, de úgy tényleg igazán keresztény módon élte volna le az életét. Ráadásul, ahogy Szent Péter és Szent Pál evangéliumában el van torzítva, meg ki van egészítve… Krisztus azt például soha sem mondta, hogy minden rossz, ami ösztönös. Ő csak arra próbált nevelni, hogy szeressük felebarátainkat és bocsássunk meg mindenért (egyébként már ez is lehetetlen). A homoszexuálisokról sem volt szó nála, erre a két evangéliumban határozottan a pokolra küldik, ha homoszexuális témával kapcsolatban akárcsak egy gondolat is felbukkan az ember fejében. Az ókorban minden második görög meleg volt. Ez persze túzás, de arra próbálok kilyukadni, hogy az ösztönökkel Jézusnak semmi baja nem volt, ez már csak Péter és Pál korlátozásai, amivel tulajdonképpen megbetegítik azt az illetőt, aki követni próbálja őket. Szóval az alapötlet remek, de ezen kívül még két hiba felbukkant ezzel, hogy miért kételkedjek. At egy, ebből is látszik, hogy az embereket meg akarták nevelni ezzel az egész Menny vagy Pokol dologgal, szerintem, így aztán miért venném komolyan. Erről mindig az jut eszembe, amit a szüleim mondtak: „Edd meg a sárgarépát, mert attól meg fogsz tanulni fütyülni!”. Mint tudjuk, ez egyáltalán nem így van, csupán azzal próbáltak rávenni az egészséges táplálkozásra, hogy valamiféle jutalmat ajánlottak cserébe. Szerintem ugyanez működött a kereszténységnél is. Meg akarták nevelni az embereket, de ahhoz, hogy meg is tegyék amire utasítják őket, meg kell félemlíteni az embert, és adni kell neki egy menekülési pontot a jutalom felé.
At kettő, ha maga az egyház indíttatott keresztes háborúkat… érted? KERESZTES – HÁBORÚ. Nálam e két szónak az etimológiája enyhén szólva ellentétes körbe esik. Szóval azok, akik terjesztik, hogy ez milyen jó dolog is, hogy Isten megbocsájt neked, ha jó vagy, cselekvéseikkel ellentmondanak a saját princípiumaiknak. Lásd az egyház gazdagságát, felhalmozott vagyonát, no meg amit cölibátusnak hívnak.
– De már megint az emberekkel foglalkozol – vágott Nick szavába a nő egy filozófus határozott nyugalmával. – Ők valóban rosszak. A lényeg azonban most maga a hit és Isten.
– Vagyis?
– Biológusként nem tartod egy ici-picit sem… nem csodálatosnak, hanem annál kifejezőbben… már-már természetfölöttinek, hogy ENNYIRE tökéletesen ki lett – hogy úgy mondjam – dolgozva a világ?
– Határozottan nem. Az, hogy a Földön létrejöhetett az élet, hihetetlen véletlenek sorozatának kellett bekövetkeznie, de…
– Tessék! És mennyi esély van arra, hogy egy kisebb bolygó pont belénkszáguldjon, kiszakítva a planétánkból a Holdat, ezzel létrehozva az árapály jelenségét? Beláthatod, hogy nem sok.
– … de én a véletlenben sem hiszek. Határozottan úgy vélem, hogy mindennek oka van. Mindenben ok-okozati összefüggéseket lehet felfedezni, bármiről is beszélünk. Nem hiszek sorsban sem. Szeretem azt gondolni, hogy magam irányítom az életemet, mégha nem is így van teljesen, mert ugye mások is hatással vannak rám.
– Gyere, szívjunk egy kis friss levegőt, olyan szép idő van – váltott hirtelen témát Sophie.
Nickolas bólintott egyet, felhörpintette a maradék bort, majd felállt, s lement a lépcsőn az első emeletre, majd ki a hátsó kapun a kertbe. Élettársa szorosan követte. Mikor kiértek, rögtön belekerültek a mini-labirintusba, s komótosan elindultak a közepe felé.
– Nézz körül – szólalt meg Nick. – Miért nem elég látni, hogy mennyire csodálatos ez az egész anélkül, hogy rögtön elkezdenénk hinni, hogy valamiféle mágia áll mögötte?
– Miért nem szereted Istent? – kérdezte egy kis szünet múlva a nő.
– Mi okom lenne rá? Amíg Isten irányította a világot (elvileg), addig az emberek rosszak voltak – tehát a világ is. Most, hogy végre az emberiség kezébe vette az irányítást azáltal, hogy megszüntettette az érzelmeket, nézd meg mennyi változás történt! Egyszerűen semmi probléma nincsen a világban. Száz évvel ezelőtt ez még utópisztikusnak hangzott volna! Isten azonban még mindig jelen van. Mi okból? Nekünk nincsen szükségünk rá. Ezek szerint neki van szüksége ránk. – a zöld sövény mentén balra fordultak, majd haladtak tovább előre. Nemsokára tettek egy kanyart jobbra, kettőt balra, végül egy egyenes út végén elértek a kis labirintus közepéhez. Ott egy szökőkút állt, körülötte padokkal. Odasétáltak az egyikhez és leültek. – De miért? Ebből számomra az következik, hogy azért, mert unatkozik. Ennél jobb magyarázatot nem lehet adni egyszerűen. Miután a dinoszauruszokat megunta, paff! Elpusztította őket. Jött az ember. Már bonyoltultabbak voltak a játékszabályok, de ezzel csak izgalmasabb lett a játék. Ezt is már kezdte megunni, így hát arra gondolt, egy lassú kínhalál remek lesz, mondjuk globális felmelegedés képében. Ráadásul még csak nem is fognak rá gyanakodni. Csakhogy mi túljártunk az eszén. Mint valami Philip K. Dick sztori.
Sophie látta, hogy nem megy sokra a kérdezősködésével, de még egy dolgot tudni akart.
– Mi kellene ahhoz, hogy higgyél Istenben?
– Bizonyíték – felelt kurtán a férfi.
– De azzal már tudnád, hogy létezik. Ez a tudás pedig kizárná a hitet.
– Ezért nem tudnék soha hinni benne.
A fiatal nő még pár pillanatig kutatóan vizsgálta Nick szemét, de csak határozottságot vélt felfedezni. Látván, hogy párjának sikerült magában Istent legyőzni, talán végleg, így hát inkább lezártnak tekintette ezt a beszélgetést, és ráhajtotta a férfi vállára gyönyörű fejét. Így várták meg egy újabb nap lepihentét egy tökéletesnek teremtett világban.