Döbbent ajkad haragja mar
a festett érzelem helyett
arcodon bűneim lábnyoma
tehetetlen, kipréselt sóhajtás
keresi bennem a helyet.
Döbbent ajkad haragja mar
jobb lehettem volna Veled
több percet nem lopok, ígérem
lesütve hordom a szemem
és emléksírban őrzöm a helyed.
5 hozzászólás
Kedves weiland!
Tetszik, hogy új értelmet adtál az "emléksír" szónak; és be kell valljam ez a jelentés sokkal átütőbb,sokkal mélyebb és sokkal jobban tetszik! 🙂 Lemondó, elfojtódott… azt hiszem átjött 😛
Gratulálok!
Örülök, hogy "átjött", kedves Sziszi!
Lemondó valóban – búcsú valakitől, akit Te hagytál el, és ezért rosszul érzed magad. Pofonokat adunk és kapunk, amit másokkal teszünk, egyszer úgyis visszaszáll ránk… mint egy bumeráng.
Szeretettel
W
Nos, a karmával kapcsolatban nagyon igazad van! De nem tehetünk mindig csak jót vagy csak rosszat. És ezért nem érhet minket csak önmagában jó vagy pont az ellentéte. Bár néha úgy érzi az ember, hogy hiába tesz jót, valamiért vele csak a rossz történik… aztán amikor csupa jó dologban van része azt természetesnek veszi. Természetesen nem rád értem, hiszen nem ismerlek,csak filozofálgatok… 🙂
És még csak annyit, hogy az a legkeményebb, mikor pont attól kapjuk vissza a pofont, akinek adtuk…hát igen… 🙂
Igen – a jót sokszor természetesenk vesszük. Annak elmúltával pedig visszasírjuk, még akkor is, ha mi okoztuk a végét…
Ha pedig attól kapjuk vissza, akinek adtuk -na az a legkegyetlenebb "bumeráng"!
döbbenet volt ez nekem. tetszetős, egy jó kis vers.
üdv