Ejts ki tenyeredből, Istenem,
És hajszolj halálig, ha lehet.
Ne engedj pihenni egy percre sem.
Eressz rám szelet, viharokkal tépess,
Űzz utakon át, bocsáss rám telet.
Így leszek élni képes.
Ne legyen nyugodt pillanat,
Vedd el tőlem a boldogságot,
És soha nem süssön rám a Nap.
Lakjak ketrecben, kalitkában,
Törd meg bennem a szabadságot,
Hogy ne érjen földet a lábam.
Ne adj nekem egy kortyot sem inni,
Legyen sivatagnyi a tikkadtságom,
És húzz a mélybe, hogy ne menthessen senki.
Ne engedj többé semmi ennem,
És ha nem marad, csak a nyomorúságom,
Akkor jöjj hozzám, és tölts el engem.
Tenyeredből, Istenem, engedj kizuhanni,
Nekem hajsza kell.
Soha ne engedj megpihenni.
Csak a fohász felel:
Ne könyörülj rajtam!
4 hozzászólás
Kedves Miléna!
Ez igen! Szinte forr a versed az indulattól. Nekem tetszett.
Ági
Kedves Miléna!
Tudod, én már nem könyörgöm, megkaptam…
Most viszont nagyon-nagyon szeretném visszaadni annak, aki küldte, de nem lehet!!!
Amúgy jó kis írás!
Szeretettel olvastam: Tünde
Kedves Miléna!
Huhh… ez meg megrázott!
Ennyi indulat, ostorként csapkodsz!
Kívánom a nagy harcban találd meg a könyörületes békét.
Szeretettel: Angie
Köszönöm nektek!
Miléna