Mázsás kövek testemen.
Homlokomon verejtékcseppek.
Karjaim bénák, tűpárnákon
pihen mindkét kezem.
Mellkasomban millió késszúrás.
Ismeretlen kezek, óriási bilincset
húznak szorosabbra rajtam.
Állkapcsaimban fájdalom,
mintha vésővel próbálnák,
egyszerre kitörni minden fogam.
….. és várok csendben, félelemben,
Az utolsó dobbanásra.
7 hozzászólás
Nagyon kifejező volt a versed. Tükröződik benne a fájdalom. Tetszett!
Kedves Tímea!
Általában az élményeinket, nem hétköznapi gondolatainkat írjuk meg. Ez is egy élmény volt!
köszönöm, hogy elolvastad
szeretettel ölellek
Panna
Kedves Anolisz!
Ijesztően hiteles vagy! Beleborzongtam. A szebbik oldalát írd meg kérlek, ennek a fene-nagy éltnek.
Üdv.
Kedves májusfa!
Van szebbik oldala?
puszim neked, köszönöm,hogy elolvastad
ölellek
Panna
Kedves Anolisz!
Nagyon tetszett a versedba a fájdalom, a teher, az élet elszakíthatatlan láncainak lefestése.Ez a "nyers" vad verselés rám is jellemző, ezér kifejezetten örültem versednek.
Érezni benne, az erőt, a tűrést, a fájdalmat, a tehetetlenséget.
Nagyon jó!
Gratulálok munkádhoz!
Ha időd, kedved van, nézd meg régi verseimet.
További jó alkotást!
Üdv:Metal Koala
Kedves Anolisz! Ezeket az érzéseket ismerem. Kivánom hogy csak papiron ismerd őket. Tetszett a valoság!
Kedves Panna!
Azt hiszem, valami ilyesmit érezhetett a férjem, amikor az infarktusa volt három évvel ezelőtt… Remélem, te teljesen felépültél utána, és már csak rossz emlék maradt belőle:)
Üdv: Borostyán