A mezőn jársz és
a hajnalt kísérted.
A napsugarak
még szelídek,
picit melegítik
arcodat.
Egy távoli kép,
egy arc a múltból,
egy pillanat.
Megállsz!
Harmattól nedves kezeddel
hátrasimítod hajad.
Behunyod szemed,
próbálod felidézni,
felejthetetlennek hitt
mosolyát.
De Ő már nincs,
a semmibe veszett.
Örökké sajnálod,
hogy soha,
nem simogathattad
meg.
10 hozzászólás
Idilli.Grt.Z
Idilli lett? Nem annak szántam és az utolsó mondatba rejlik a dráma.
Köszönöm, hogy elolvastad
ölellek
Panna
Kedves Anolisz!
Bennem is ilyen érzések kavarodnak egy jó barát elvesztése miatt! szépen megírtad.
barátsággal Panka!
Kedves Panka!
Köszönöm, hogy elolvastad. Tudod valakire gondoltam, amikor írtam. Lehet nekünk valaki nagyon fontos az életünkben és soha nem találkozunk vele. Elfelejteni sem tudjuk, talán.
szeretettel ölellek
Panna
Kedves Panka!
Én végtelen szomorúságot érzek ki versedből… Szörnyű érzés, ha valamit elmulasztottunk, és már nem lehet pótolni…
Üdv: Borostyán
bocsánat, Pannát akartam írni:)
szép pillanat, kedves Panna, amit megosztottál velünk, s amit átélünk valamennyien…
nagyon szép pillanat
üdv.: András
Kedves Panna!
Egy pillanat, ami vágyakozást ébreszt egy kedves személy iránt, aki már nem lehet velünk. Jól megörökítetted ezt.
Szeretettel: Rozália
Kedves Anolisz! Ez a müved akár az összes többi nagyon szép, tetszett. Szivből gratulálok. Nekem az édesapám elvesztését hozza elő az emlékekből. Nagyon fájdalmas a potolhatatlan.
Kedves Anolisz!
Szomorúsáot tükröző szép versedet olvasva arra gondoltam, mindnyájunknak van olyan emléke, hogy valami elmúlt, valamit elmulasztottunk, amit már pótolni nem lehet. Ezét kell addig, amíg lehet, mindent megtennünk, hogy ne gyűljenek össze az ilyen mulasztások.
Szeretettel: Kata