Egy postagalamb története

Nagyon fáradtnak éreztem magam. Hiába csapkodtam a szárnyammal, egyre csak süllyedtem. Éreztem, ezt így nem bírom tovább, valahol muszáj lesz leszállnom, hogy egy picit megpihenjek. És nagyon szomjas is voltam. Már arra sem emlékszem, mikor kaptam utoljára inni. Talán még mielőtt elhoztak otthonról. Igen, akkor!
Óh, drága gazdám! Mennyire is hiányzol!
Ez erőt adott, és újult erővel indultam meg hazafelé, ahol tudtam, hogy friss ivóvíz és rengeteg élelem vár rám. Azonkívül ott volt még az én drága párom is, aki most is biztos a fészken ül, és várja, hogy végre kikeljenek az első fiókáink. Le majd fel mozgattam a szárnyaim. Alattam siklott a táj, mely most még teljesen ismeretlen volt, de hamarosan …. Le és fel, le és fel, le és …..
Teljesen váratlanul kerültem be egy falkába. A többi galamb abszolút ismeretlen volt számomra, de mivel már régóta egyedül repültem, csatlakoztam hozzájuk. Még féltem magamnak is bevallani, de rá kellett döbbenem, hogy eltévedtem.
Egyre kisebb és kisebb köröket írtunk, majd végül egy magas ház tetejére szálltunk le. Aztán a következő pillanatban mindenki egyszerre megindult egy alacsonyabb felé, be egy kis szűk résen. Akaratlanul is követtem őket.
A hely merőben ismeretlen volt számomra, de mivel sok fajtársam ezt választotta, gondoltam, nekem is megteszi, amíg megpihenhetek egy kicsit. Örömmel tapasztaltam, hogy friss, hideg víz volt az egyik tálkában, és mellé magok voltak kiszórva. Hogy pontosan mi, azt nem tudom. Lehet, hogy kukorica, búza, és még talán napraforgó is. De ez most nem számított. Mohón vetettem rá magam az eleségre, miközben azért fél szemmel próbáltam figyelni a környezetem. Elvégre mégiscsak idegen helyen vagyok!
Miután befaltam az ételt, felültem az egyik ülőkére. Nagyon kényelmes volt. Órákat vagy csak perceket ültem ott, nem tudom megmondani. De mihelyst éreztem, hogy testem ismét feltöltődik erővel, elkezdtem keresni a kiutat. Csakhogy nem találtam!
Aztán hirtelen nyílt az ajtó és bejött ő. Magas volt, és nagydarab. Egyesével fogdosta meg a fajtársaimat, de ők nem féltek tőle. Talán engem sem fog bántani. Óvatosan vett kézbe, és hosszasan forgatta a lábamon a gyűrűmet. Végül vállat vonva a hóna alá csapott. Ez már nem volt túl kényelmes. Sőt, kimondottan fájt. Amint kiértünk a fényre, ismét szemügyre vett. Kihúzta a szárnyaim, szétfeszítette a csőrömet, és a szemeimet nézegette. Aztán egy hirtelen rántást éreztem a nyakamon…..