Én mindennel elkéstem eddig,
születéssel, csókkal, szerelemmel.
Ne nézz le szivárvány reményeimért,
még hagyjál álmodni, nem adom fel.
Tudom beteljesülés nem lesz,
az élet szépsége oly gyorsan elrohant.
Én maradtam egy öreg állomáson,
nekem már nem jön több vonat.
A remények leplét felveszem magamra,
még lesz szívembe szép, virágos kikelet
Azt üzenem, ne hagyjál magamra,
szeretni, még elkésve is lehet.
2 hozzászólás
Szerintem ez a legszebb versed… Nagyon dallamos és reményt hozó… Grat! 🙂
Kedves Munkácsy!
szeretni, még elkésve is lehet.Milyen szép zárás.Nekem tetszett.
Ági