Pánik

Nem élem az életem
Megbénít a félelem
Már megint magamra hagytál
S még mindig nem találom a helyem.
Erőm, valódi sosem volt
Célom valóra sosem vált

Remegve és kapkodva,
Elmém újra meg újra
Téged idéz.
Téged, aki betöltöd az űrt
Mit sosem ismertem.

Miket oly gondosan takargatok
Utat vájnak a gondolatok:
Nem leszel örökké itt
E rabságban halálomig.
Mi lesz egyszer a világgal
Ha tényleg magamra hagysz?

Aranyból vagy
Nékem egyetlen
Ismételhetetlen
De Te is csupán ember:
Sosem szabadíthatsz fel
Mintha csupán tükör lennék
Csak közvetetten élek
Csupán más szívétől égek

Miért áltatom hát magam
Gyáva vagyok
Mért nem szűnik a fájdalmam
Árva vagyok
Merre tart az utam tovább?
Volt már világ ennél sehovább?