A bál

Már hónapokkal ezelőtt kinézte azt a ruhát, amit a szalagavató bálon szeretett volna viselni. A nagyváros egyik bevásárlóközpontjában bukkant rá, nem a legolcsóbb darab volt, de számára a legszebb. Egy egyszerű fekete ruha volt, térd fölé érő, a nyakánál V alakú kivágással.
Édesanyjával lakott, ő azonban fél évvel ezelőtt szívrohamban váratlanul elhunyt. A lány úgy tudta semmi megtakarított pénzük nincs, ám kiderült, hogy édesanyja egy kisebb vagyont gyűjtött össze és az egészet rá hagyta, ezzel kihúzza addig, amíg nem lesz saját keresete. Ebből a pénzből két héttel a bál előtt megvette álmai ruháját. Ráakasztotta a szekrény fogantyújára, mindennap órákig nézte és várta, hogy eljöjjön az este, amikor viselheti.
Február vége volt. Órákkal a mulatság kezdete előtt már lázasan készülődött. Egész nap izgatottan mászkált a lakásban föl-alá, gyomoridege volt és hányinger kerülgette, de ez sem hangolta le.
Vett egy forró fürdőt, aztán testápolóval bekente kezeit és lábait, szög egyenesre vasalta haját, aztán szolid sminket tett föl. Arcán évek óta egy komolyabb pattanás sem jelent így nem igényelt alapozót, szempilláira fölvitte a festéket, amitől még hosszabbak lettek már majdnem a szemöldökéig értek. Legtöbbször szemeit hangsúlyozta ki mivel ezek gyönyörűek voltak olyanok, mint egy macskáé. Ajkára halványrózsaszín szájfényt kent föl. Bement a szobába, még egyszer utoljára megcsodálta a fogason lógó ruhát aztán belebújt. Mintha ráöntötték volna. A hozzáillő cipőt is megtalálta a szekrény aljában. A tükör elé lépett, nem volt elszállva magától mindig azt mondta ő nem szép, ebben a pillanatban mégis gyönyörűnek látta magát, hiszen az is volt.
Pár nappal ezelőtt érkezett meg a jogosítványa, így kocsival ment. Az örökségből futotta egy szép, jó állapotban lévő járműre is.
Csak volt barátja járt a fejében, már legalább fél év telt el azóta, hogy szakítottak, de ő még mindig ugyanúgy szerette és bármelyik percben kibékült volna vele. Úgy gondolta itt az idő, hogy megmutassa mennyi mindent elvesztett a srác a szakítás pillanatában. Remélte, hogy a fiú fölkéri táncolni és megcsókolja. Elmosolyodott, olyan mosoly volt ez melyet csak akkor láthattak mikor szerelmére gondolt. Megérkezett.
Belépett a helyiségbe, már minden ismerőse ott volt. Mindenkit egy-egy puszival köszöntött, váltottak néhány szót aztán fölcsendült az első nóta és táncolni kezdtek. A fiú a barátaival sörözött a pultnál. Odaköszönt, aztán leült egy bárszékre. Teltek az órák, elhangzott már nem egy dal, amire lassúzhattak volna, viszont a srác nem kérte föl. Egyre rosszabbul érezte magát, kért egy felest. Aztán még egyet és még egyet. Hajnali egyet mutatott az óra. Az emberek nemrég kezdtek belelendülni a táncba és az önfeledt mulatozásba. Haza akart menni. Egyszerre volt dühös és szomorú, elkeseredett. Kifelé menet valamelyik srác a kezébe nyomott egy majdnem üres pezsgős üveget és azt mondta: – Egészségedre! Meghúzta az üveget, valóban már csak pár csepp volt benne. Mikor kiürült a falhoz vágta és egy nagyobb darab szilánkkal fölvágta az ereit. Összeesett, az utolsó, amit látott a csillagos ég volt; milliónyi kis fénysugár volt jelen aznap éjjel. Érezte amint egy könnycsepp esik rá az arcára.
Amikor a lány megérkezett a fiúnak elakadt a lélegzete. Szerelmes lett. Ő hagyta el a lányt úgy érezte nincs már rá szüksége, teltek a hónapok, az utóbbi időben egyre többet gondolt a lányra és az együtt töltött másfél évre. Szerette volna fölkérni egy táncra, megcsókolni, mélyen a szemébe nézni és azt mondani: Szeretlek! Egész este azon rágódott vajon a lány mit szólna, lehet, hogy elküldené őt a francba. A zenekar elkezdte játszani az este legszebb dalát, a fiú még kért egy felest, hogy minden bátorságát összeszedve odamenjen a lányhoz. A pultos odalökte a poharat, az ital gyorsan lefolyt a srác torkán. A következő pillanatban a lány már nem volt ott. A fiú kiment, hogy elszívjon egy szál cigarettát…