– csak úgy –
itt felejtett.
Megszenvedett, de csak
apró, halandóvá izzadt
gondolkodó csepp lettem.
Fáradttá küzdő, megrepedt
márvány-homlokán.
Engem is
– csak úgy –
itt felejtett,
hogy a torzulttá gyötrő élet
idejét múlassa öreggé rajtam,
holttá táncoltasson,
kisimult térben tükör-kedve
tegyen átláthatóvá.
Engem is
– csak úgy –
itt felejtett?
Istenem! Ha mégis letörölsz
egyszer engem homlokodról,
az sem lesz más, csak egy, a
sorsomba bújó, véletlenbe
málló talány?