Téli emlék

Esik a hó, égnek az utcai lámpák.
Sárga fényükkel ma este mégsem hatnak rám.
Néha félek, hogy hiába szeretlek
Végül mégis elveszítelek.
S ott az a komor épület, mennyi érzés
Született s halt el falai közt…
Megszálltak az emlékek s szívembe özönlik,
De áradatán keresztül is látlak Téged…
És pont rám nézel, hajadon hókristályok
Csillagai pihennek.
A Hold sem alszik, gyöngéd fényével
Utat rajzol a sötétben köztünk, lábadtól lábamig.
Egymásnak rendelt az ég, vagy szívünk
Választotta ki az utat, s a sors nem állhat közénk
Mindegy. Nem engedem s nem engeded
Előre lépek s megdermedek.
Vajon jössz-e? – ezt figyelem.
Szívembe halk remény költözik
S figyelem döntésedet.
Egyre sűrűbb pelyhekben hull a hó
S nem látlak hirtelen.
Kezem feléd emelem, félek.
Hol lehetsz? Miért nem vagy velem?
Futni kezdek tűnő alakod felé
s magam is a ködbe veszek.