Alkonyat

Tudtad mindig, hogy nem veszíthetsz…
Bőröd borzongta: valaki néz,
visszanéztél tétova szemmel,
s e pillantás még most is igéz.

Amikor elhagy a szerelem végül,
nyelvünkre szétzúzott kövek tapadnak,
múltba folyt idő a végén emlékül,
s a kín csak dagad – szélfútta vitorla.

Idegen csillagok alatt járva,
kívülről nézem botorkálásom.
A fedélzet alatt éj van vagy nappal,
élet vagy halál, nincs tudomásom.