Nin-gal szobra előtt az Úr városában
Nannar hercegnő guggolt a Hold templomában.
Hét éven át beszélt a lány a teliholdhoz,
A fátyolba burkolózó Istenszoborhoz,
És a telihold éveken át csak hallgatott.
Ki tartana ki közülünk hosszú évekig
Míg a hallgatás csöndje megtörik?
Kitartásunk egyre fogy, megtörni a varázslatot.
Ám Nannar hercegnő éveken át nem beszélt,
De őrá szegezte két szemét
S feltörte a hallgatás
Mágikus pecsétjét.
A telihold hozzá beszélt: olyan titokba avatlak
Melyet igen kevesen fognak érteni.
Ám sokaktól kell félteni.
S ne hallja meg, kinek nincs füle,
Ne lássa, kinek nincs szeme.
A Határtalanban, a Végtelenben,
Az örök szépségű Istenben nem lehetnek korlátok.
Ő a Tökéletes, a Mindenható, az Igazságos Örökkévaló.
Ám mindannak ami Ő, az ellenkezője is Ő,
Ha nem így lenne szabadsága
Csorbult lenne, s nem is lenne.
Így állt a Lény előtt a nagy analógia,
A tudás ősi fája, a rossznak szépséges tudása.
Az ellentétes, a kétes, az örökké vonzó veszélyes.
A vágy által létrehívott és tiltott
Anyagvilág vonzó, kéjes, és kárhozatos játéka,
Amelytől az Örökkévaló intése óvta,
De nem zárta el.
Az isteni dualitás: az Örökkévaló
És mindannak az ellenkező lehetősége is való.
Ami szintén Ő, Látensen.
Ő Nin-gal a fátyolos Istenasszony,
Akit az őshazában is minden templom
Királynőjeként imádtak,
Ő Ízisze a világnak.
Nin-gaiban szunnyad a vágy, Nin-gal a kísértő.
A kétes, kárhozatos szerető,
Benne lobbant fel az ismétlődés lángja,
A tükröződés ősi vágya, tudása.
Ő a megtermékenyített nagy anyaméh.
Nin-gal halálos vágyának terhével,
Az Örökkévaló halált összezúzó
Megismerésével a Lény,
A mindenség – előáradt.
Nin-gal létbe lépett s kihordott Lénye
Megszületett az Ő igenje által,
De Ő maga meg nem nyilvánult a világnak.
S Nin-gal magzata: a Lény elindult.
S elindult a nagy törvény is:
Amint a mennyben úgy a földön is
Amint fent úgy lent.
S Ő kimondta rá az igent.
Így ömlöttek elő
Nin-gal méhéből a lények,
Számtalan formában és teremtményben
S külön-külön mindegyik,
Távolodó ismétlődése,
Szétáradó vízgyűrűje
Az Örökké Egynek.
Mert a vágynak orvossága a kielégülés,
A rossznak a szenvedés.
És ott szunnyad a veszély, ahol a vágy látensen,
És immanensen szunnyad,
Mely csak a létbelépés
Teljes kiélése által
Csitulhat.
Ő meg nem nyilvánult maradt,
De része minden lénynek,
Mint meg nem nyilvánult,
Megsemmisíthetetlen belső lényeg.
Ennek az isteni Énnek nincs szüksége
Tapasztalatra, nem érheti változás,
Nem érheti utol a halál.
Nin-gal vágyakozik, ég, és a megtermékenyülés
Gyönyörében, örökkön szüli verejtékben
Magzatát, kire minduntalan halál vár.
Ujjong az idő káprázatában,
És az evilági táncban a múló, rothadó
Anyagi világban örök szépséget
Próbál formálni, s így próbálja utánozni
Magasságbéli párját.
Ám Nin-gal tapasztal, csalódik,
Szenved, és nem adódik maradandó öröme.
És gyönyöre rövid életű,
Mert a halál mindig elveszi
Kit megszülni kitalált.
Nin-gal pusztul
A lét izgalmas kalandjában,
De legbelül, magában,
Igyekszik vissza türelmes,
Mindentudó isteni párjához.
A fájdalom tüzes kohóján át,
Hogy Benne ismét feladhassa önmagát.
De ehhez a számtalanból
Eggyé kell válnia.
Így lehet Hozzá visszajutnia.
A kihordott Lény
visszatér Nin-galhoz,
és Nin-gal
Őhozzá.
A türelmesen várakozó Isteni Én,
Így külön-külön minden teremtmény,
A létbelépés drámai analógiájaként
Társa Nin-gal minden csalódásának,
Keserű belátásának,
És isteni párjához való visszatalálásnak.
Minden anyaméh Nin-gal új hite
S kísérleti műhelye. És minden koporsó
Nin-gal keserű kudarca, melyből megbánás
És megismerés fakadhat.
Ahhoz, hogy valami feltámadjon,
Új életre fakadhasson,
Meg kell előbb halnia, el kell rothadnia.
Amint fent, úgy lent.
S Nannar hercegnő a negyedik napon,
Azon a bizonyos bíborszínű hajnalon,
Az Istennő kezére pillantván
Meglátta benne az Élet ősi kulcsát.
S a fátyol lehullásakor megláthatta végre
Az Istennő arcát, … mely saját arca volt,
Mintha tükörbe pillantana akkor.
És arcán könnyek folytak végig
És a meztelen Ízisz arcán
Saját könnyei csorogtak végig.
Így áll előttünk a lét,
Csodálatos Istendrámaként.
11 hozzászólás
"Ennek az isteni Énnek nincs szüksége
Tapasztalatra, nem érheti változás,
Nem érheti utol a halál." – úgy gondolom, hogy igen, érheti halál, ha a tapasztalás vetülete nem éri el!
Nannar érterni akart, Nin-gal pedig megmutatta, hogy egyek. Nin-gal semmi Nannar nélkül, és fordítva!
Az emberek és felsőbb entitások, Istenek, stb. szoros összefüggésben léteznek. Ettől olyan fantasztikus ez a kaland!
Versed tetszett, különleges témát dolgozott fel, és ez jelent valamit!
Üdv: Ria
Szia! Köszönöm, hogy elolvastad, s hogy írtál.
Szerintem a bennünk lévő isteni énnek nincs szüksége a tapasztalatra, mert hallhatatlan. Testünk a föld alá kerül, de az a belső én (az isteni én, mely alkot minket, a szellem, a lélek, vagy nem is tudom minek nevezzem?) arra egész biztosan nem vár a halál.
Mégegyszer köszönöm, hogy olvastad. Üdv: Gergő
Kedves Gergő!
Úgy gondolom, a tapasztalat igénye és a halhatatlanság között csak annyi az összefüggés, hogy egy istennek, aki halhatatlan, azért van szüksége az emberre, hogy az a tapasztalatai alapján megmutassa neki, ki is ő valójában. Tükör nélkül (ember) az isten számára ismeretlen az élet. S ismeretlen lenne bárki számára, ha csak egyedül lenne a világon.
Maga a mozdulatlanság, a tapasztalat hiánya a halál; az élet mozgás és örök tapasztalás.
Nem lenne élet, ha isten nem akarná megtudni, milyen az, miből áll…
Nin-gal türelmes várakozása ugyanerre a felismerésre késztette őt, szimbolikusan.
Hol olvastad egyébként a róla szóló történetet?
Engem is megfogott vagy 10 éve ez a történet, s sokat filóztam annak idején rajta.
Üdv: Ria
Isten látens önmaga az, aki megnyilvánul a világban, de Isten valója még sem nyilvánul meg, rejtve marad. Ám mégis mindenben ott van, meg nem nyilvánultan. Minden Ő, de mindennek az ellenkezője is Ő. S "látens oldala" nyilvánul meg a világban, szüli teremtményeit, utánozni próbálja isteni párját, de sikerei ellenére mindig kudarcot vall, mert az Élet nem e világból való. Az az Isten valós oldala, ami örök, mozdulatlan, tökéletes ismerete van önmagáról és mindenről. Ilyen Ő, ilyen is meg olyan is, ő a tökéletesség, mégis egy tökéletlen világot szül. Erről szól a versben az isteni dualitás.
Egyébként Szepes Mária Vörös oroszlán (az örök élet itala) című világhírű regényében található a történet.
Köszönöm, hogy ilyen komoly hozzászólást írtál, jó, hogy beszélgetünk.
Gergő
Isten tökéletesen ismeri önmagát, és mégsem ismeri önmagát tökéletesen, és ez nála nem ellentmondás. Igen az ember Isten tükre is lehet, de ez is absulutum (kik vagyunk mi hogy ilyet merünk állítani?), és mégis, igazában lehet is meg nem is. Isten maga az Élet, ezért az is ellentmondás, hogy az ember nélkül nem tudja ismerni az Életet. Tökéletesen ismeri is, meg kissé nem is. Isten az örök mozdulatlan, ám ő az, aki mindent mozgásba hoz, ez is ellentmondásos, de ez is tökéletesen (? 🙂 ) igaz. Ám milyennnek képzeljük el akkor az örök életet, hogyan válik minden újra Eggyé, ha ez ismét mozgássá és ismét tapasztalássá változna. (Bár lehet, hogy az élet tökéletes és örök körforgás, ez is lehet, de akkor hogyan jutunk vissza a Teremtőhöz)
Isten tökéletesen ismeri önmagát, és mégsem ismeri önmagát tökéletesen, és ez nála nem ellentmondás. Igen az ember Isten tükre is lehet, de ez is absulutum (kik vagyunk mi hogy ilyet merünk állítani?), és mégis, igazában lehet is meg nem is. Isten maga az Élet, ezért az is ellentmondás, hogy az ember nélkül nem tudja ismerni az Életet. Tökéletesen ismeri is, meg kissé nem is. Isten az örök mozdulatlan, ám ő az, aki mindent mozgásba hoz, ez is ellentmondásos, de ez is tökéletesen (? 🙂 ) igaz. Ám milyennnek képzeljük el akkor az örök életet, hogyan válik minden újra Eggyé, ha ez ismét mozgássá és ismét tapasztalássá változna. (Bár lehet, hogy az élet tökéletes és örök körforgás, ez is lehet, de akkor hogyan jutunk vissza a Teremtőhöz)
A következő 3 hozzászólást egybe olvasd kérlek, mert csak így tudtam a hozzászólásokba betenni (túl hosszú egybe).
Kedves Wryan!
Szóval vigyázzunk a szavakkal. Isten se nem ilyen, se nem olyan. Abszolut értelemben és emberi nyelvünkön állítani róla bármit is, sosem lehet elégséges. Azt gondolom nincs rá fogalomtárunk. Ezért szólunk róla metafórákban, ezért a sok-sok legenda, a sok-sok teremtésmítosz, ezért foglmazza minden kultura a saját nyelvén őt, és mind mind valamely apró igazságot mond, és mégis egyik sem igaz.
Kedves Gergő!
Nagyon érdekes dolgokat írsz, látom, Te is keresel, s megalkottad a magad véleményét a magasabb dolgokról.
Nem szándékom befolyásolni ezt a folyamatot, mert az, s nagyon értékelem!
Én is Szepesnél olvastam Nin-gál történetét, ő az egyik példaképem (Szepes M.).
Nem tudom, ismered-e a bátyját, Victor Sharon-t! Sokkal megéltebb, érthetőbb, igen magas szintű tudásba enged betekintést minden, bár kevés, írása, igen közérthető módon.
Üdv: Ria
Kedves Wryan! Azt gondolom, hogy minden könyvet jól kell tudni olvasni és minden könyvből ki kell szűrni, amit belőle igaznak, elraktározandónak vélünk, a többit ki kell dobni. Így én minden könyvet azzal a játszi könnyedséggel olvasok, hogy csak féligazságokat fogok benne találni. A "magasabb dolgokat" pedig én mindig a jézusi tanításon keresztül próbálom értelmezni. Érdekes, hogy ő arról beszél az utolsó vacsorán, hogy Életét adja (azaz nyilván már a teremtésben is saját életét adja), másrészről a szeressétek egymást felszólítással foglalja össze az emberi élet értelmét, harmadszor feltámadásával (és mások feltámasztásával is) kinyilvánítja, hogy az Élet örök, hogy ő adja és nem fogja elvenni, azaz nincs halál. A mennyeknek országa pedig valószínűleg tökéletesen egy Istennel, így benne fogunk feloldódni. Én ezen a szemüvegen keresztül olvasom a "magasabb dolgokról" szóló könyveket (melyekből sajnos több ezer valamiféle szatócs, hozzá nem értő írása). Köszönöm, hogy válaszoltál.
Kedves Gergő!
OK. Felfogtam korlátaidat, s innentől kezdve nem piszkállak!
Reméltem, e téma feldolgozása fejlődésre késztető. S remélem még mindig, bár lefokoztál belőle sokat, hogy még mindig az, csak másképp, mint amit elfogadni képes vagyok. Ez viszont nem a Te hibád.
Számomra ez túl merev, és egysíkú.
Mindemellett tisztelem azt, amit képviselsz, és nincs jogom felülbírálni.
Éltessen az, ami erre hivatott Téged! Sok boldogságot kívánok Neked!
Értéssel: Ria
Én, szegény, korlátolt….