emlék mely bennem él

Ködfátylon keresztül gyenge szellő libben,
Rozzant hidat látok, mely imbolyog előttem.
Mély szakadék felett ível a magasban,
Sebesen rohanó vízfolyam alatta.

A híd túloldalán ódon kastélyt látok,
Sok szép emléket, románcot, és álmot.
Most csak a szél járja vidám táncát benne,
Napsugár táncol, sárgult falevéllel.

Mi egykoron szép volt, ma már fényét vesztve,
Megkopva sárgulva, régen eltemetve.
Nyugszik láda alján, mélyen elrejtve,
Őrzik szép emléked, soha nem feledve.

Nem vehet el tőlem! Nem adlak másnak!
Távol vagy tőlem, és én mégis látlak!
Lelkem szélsebesen, szelek szárnyán rohan
Repítik hozzád, forró csókjaimat.

Mikor fáradt tested, éjjel pihenni tér,
A holsugárral bújok, simulok melléd.
Csillagok fényével lágyan átölellek,
Az esti szellővel csókom adom néked.

Az első napsugárral, én is útra kelek
Édes ajkad ízét, a hajnal hozza nekem.
Mikor a hajnalpír a szobámba ér,
Arcomon mosoly, ajkamon csókod ég.