14. rész – Nico, Nico, Nico…!
Remegő lábakkal indultam a csomagjaimért, mikor megpillantottam. Lenyűgöző volt. Fehér pólóban és világosbarna térdnaciban állt a váróterem közepén, karját összefonta maga előtt. Mosolygott mikor észrevett. Egy darabig csak álltunk és néztük egymást… mintha először látnám…
Nem bírtam tovább, futni kezdtem, szinte ráugrottam. Ö nagyot nevetett rajtam, hogy majd fel döntöttem.
– Ennyire hiányoztam?- kérdezte derűsen.
Én csak bólogattam. A csókja még mindig olyan észbontó volt. Kézen fogva mentünk a csomagokért.
-Végre kettesben!- lelkendeztem.
– Rég volt már, igaz?
– Szinte örökkévalóságnak tűnt.- válaszoltam.
– De most már itt vagyok.
– Én nem engedlek el.- jelentettem ki.
– Ez aranyos, de azért vécére, a futamra, ilyenekre elengedsz?
– Tudod, hogy nem így gondoltam.
– Persze.- válaszolta miközben szorosan átölelt és megcsókolt.
Felizzottak a vágyak mindkettőnkben, megszűnt létezni a külvilág, csak ő volt és én, és az egész éjszaka előttünk állt.
Nico csókjára ébredtem. Már fel volt öltözve. Kérdőn néztem rá.
– Edzés nap van.- magyarázta-, utánam jössz a pályára?
– Persze.- válaszoltam álmosan.
– Egész délelőtt ott leszünk, aztán a srácokkal megyünk ebédelni. Hívj, mielőtt jössz, hogy egyeztethessünk, hol találkozunk.- kérte ő.
– Oké. És szorítok neked!
– Köszi.- azzal adott még egy csókot.
Fél órát még lustálkodtam, majd felkeltem. Már a zuhany alatt jó kedvem volt, nem úgy, mint idáig.
Rövid, szűk, halványrózsaszín vékonypántos ruhát választottam, hozzá színben egyező szandált.
A sminkem nem lett olyan tökéletes, mint Gerdáé, de azért elment. A hajam pedig teljesen hátra zseléztem, kicsit igazodtam Nico frizurájához.
Gyorsan ettem néhány falat szendvicset, majd bepakoltam a táskámba a legszükségesebb dolgokat.
Minél hamarabb Nico mellett akartam lenni.
Felkaptam a sporttáskát és lesiettem a recepcióra. Míg a taxira vártam felhívtam Nicot, a mérnöke vette fel, mert ő épp a pályán volt. Mondta nyugodtan mehetek, mert még ott lesznek egy ideig.
20 perc múlva a bejáratnál álltam. Már Nico jött elém.
– Szia, látom siettél?- nézett az órájára.
– Minden percet, amit csak lehet veled akartam tölteni.- válaszoltam.
– Ez jól hangzik! Gyere, menjünk a boxba!- nyújtotta a kezét.
Én csak ámuldozva néztem a sok „ismerős” arcot. Most kezdtem felfogni hova is csöppentem. Teljesen más világ volt, mint Lőrinc üzleti haverjainak világa.
Bemutatott a csapat fontosabb embereinek, én felének nevét se jegyeztem meg.
Az edzés egész jól ment a tizedik helyen végzett.
– Nekem akkor is az első helyen vagy a szívemben.-bíztattam.
– Kedves tőled, de jó lenne a versenyen is ott lenni.
– Türelem. Mindennek eljön a maga ideje. Nézd meg Kimit, neki is mennyi évébe tellett, míg eljutott idáig.
– Mért pont őt hoztad fel példának?- kérdezte a homlokát ráncolva.
– Nem az a lényeg, hogy ki a példa. Hanem, hogy hosszú út vezet a sikerig.- válaszoltam határozottan.
– Jól van értem, csak néha olyan jó lenne többet kapni az élettől.
– Ne akarj mindig minden területen szárnyalni!
– De elhiszed nekem, ha nagyon kitartó vagyok sikerülni fog?- kérdezte tőlem.
– Persze, hisz annyira már ismerlek, hogy szinte nem ismersz lehetetlent. És én melletted állok.
– Köszi, és bocs az előbbiért tudom, hogy csak egy példa volt.
– Az volt hát, mért mit gondoltál? … Inkább ne válaszolj!- kértem.
– Akkor velünk jössz ebédelni?- váltott témát Nico.
– Oké, mehetünk.
Olyan furcsa volt, hogy mások is látják, hogy együtt vagyunk és összetartozunk Nicoval. Végül is idáig szinte csak kettesben voltam vele.
Helyes és aranyos pilótákkal ebédeltünk. Ott volt persze Kimi is, akivel próbáltam kerülni a szemkontaktust. Azért nem hagyott nyugodni Nico megjegyzése az edzés után. Mért is kellett vele példáznom? Nem gondoltam végig mit akarok mondani, na mindegy ezen már nem lehet változtatni.
Szóval ott volt Adrian, Nelson jr., Sebastian Vettel, Nick, és az említett Kimi. Mindegyik nagy mókamester és úgy vettem észre el akartak kápráztatni a sziporkázó egyéniségükkel, de én csak Nicora figyeltem. Úgy éreztem magam, mintha valami bűnt követtem volna el.
Nem sikerült jól lepleznem ezt az érzést, mert Nico rákérdezett, hogy mi bajom van.
– Semmi.- válaszoltam rutinból.
– Ez nem volt túl meggyőző.- állapította meg.
– Akkor sincs bajom Nico, hidd el!- kértem tőle.
– Oké, de ha bármi baj van, tudod, hogy elmondhatod nekem, ugye?- kérdezte miközben a szemembe nézett. Ó azok a gyönyörű szemek, menten elolvadok!
– Tudom.- válaszoltam még mindig őt nézve.
– Jó, mert pár órára el kell ugranom, de sietek vissza hozzád.
– Bővebben?
– Lesz egy kis összejövetel amolyan sajtótájékoztató féle, ahol muszáj megjelennem.
– Ki megy még?- kérdeztem pusztán kíváncsiságból.
– Nakajima, Lewis és Heikki.
– Értem, de ugye nem tart sokáig?- kérdeztem kissé nyűgösen.
– Ne csináld ezt!
– Oké nem szóltam, végül is ez a munkádhoz tartozik, én se örülnék, ha te neheztelnél rám egy interjú miatt.
– Akkor érted miről van szó.- állapította meg.
– Sietek hozzád, és bepótoljuk az összes egyedül töltött éjszakát!- ígérte Nico.
Szenvedélyes csókkal búcsúzott, hogy tudtam volna neheztelni rá ezek után?
15. rész – Nem lehet igaz!
Újra egyedül voltam a szállodai szobában. Úgy gondoltam nem árt egy kis felfrissülés, lezuhanyoztam, majd egyszál törölközőben lófrálva, körmöt lakkoztam, hajat festettem, szárítottam, mostam.
Egyszer csak kopogást hallottam.
Gyorsan kerestem valami cuccot, az első kezem ügyébe eső dolog Nico csapatpólója volt.
Így nyitottam ajtót. Hát ennél nagyobb meglepetés max. a Dalai Láma lett volna. De Kimi volt az.
– Hát te?- kérdeztem kissé mogorván.
– Mi bajod van?-kérdezte csodálkozva Kimi.
– Ne gyere már te is ezzel!
– Mért ki jött még?
– Nico.- válaszoltam még mindig mérgesen.
– Mi a baj, elmondod?
– Persze, gyere be!-kértem.
Hellyel és itallal kínáltam. Vodkát ivott a rend kedvéért.
– Szóval?- kérdezte érdeklődve-
Leültem vele szemben az ágyra. Mesélni kezdtem. Szó nélkül hallgatta végig a mondanivalóm.
– Úgy látszik féltékeny.- állapította meg Kimi.
– Rád?- kérdeztem elkerekedett szemmel.
– Asszem. Tudod mesélte, hogyan ismerkedtetek meg.
– Te tudsz róla?- kérdeztem lehangoltam.
– Igen.- válaszolta.
– Ez ciki.
– És mi ciki benne?
– A helyzet miatt ciki.- magyaráztam.
– Milyen helyzet miatt?- tette az értetlent.
– Szóval, ha nem lennék Nicoval, és mással se, akkor nem zavarna, amit tettem, illetve tenni akartam, de így olyan hülyén veszi ki a történet magát, mintha egyik pillanatról a másikra tudnék pasit váltani. Nem elég az, hogy nekem lelkiismeret furdalásom van, de már azon is rágódhatok, mit gondolhatsz most rólam. Tudom az igazat úgyse mondanád el.- magyaráztam Kiminek.
– Csak annyit erről, hogy őszintén nem tudom, mit gondoljak, de míg Nicoval vagy, nem is akarok gondolni rá.
Na ezek a szavai valahogy kétértelműek voltak. Lehet, hogy amit udvarias tartózkodásnak véltem, az nem más, mint távolságtartás az érzelmek elfojtása miatt? Pedig olyan jó haver!
Válaszolni már nem volt időm, mert betoppant Nico, de szó szerint ám. Mikor meglátott minket az ágyon ülve, kicsit felkapta a vizet.
– Mit keresel itt?- kérdezte ölni tudó tekintettel Kimitől.
De a választ nem várta meg, és más egyéb magyarázatott se.
– Nico…- kezdte Kimi.
– Nem érdekel a mondandód!- szólt rá Kimire, majd folytatta:
– Látom, már mi folyik itt. Hogy lehettem ilyen vak? Mihelyt kitettem a lábam Pesten a szállodából, te megkörnyékezted a barátnőm. És közben is találkozgattatok?- kérdezte gúnyosan.
– Te nem vagy komplett!- Kiabáltam Nicoval.
– Persze egyszál pólóban vagy és egy ágyban vagytok, és én nem vagyok komplett. Na takarodj innen!- szólította fel Kimit. És te is Vénusz.- mondta már szelídebb hangon.
Otthagytuk, mindenki ment a maga útján.
Már órák óta köröztem a városban és hamarosan el is tévedtem. A könnyeimmel küszködtem, és azon elmélkedtem mi lesz most velünk. Igazságtalannak tartottam Nicot, és azt hogy nem volt kíváncsi a mi verziónkra. Egy csöndes helyen találtam egy padot, leültem, és a tenyerembe temettem az arcom. Nem volt erőm gondolkodni, hogy mi lesz nyugalmat akartam végre és egyedüllétet. Amit meg is kaptam.
16. rész – Ébredés
Mikor kinyitottam a szemem nem volt ismerős kép, ami elém tárult. Szinte csak zöldet láttam magam körül. És minden olyan nedves volt. Kinyújtottam a kezem és végigtapogattam a dolgokat magam körül.
– Fű.- mondtam hangosan.
– Már megint ezek a kimaradt órák!- mérgelődtem magamban.
Felültem és körbenéztem. Szerencsére senkit nem láttam. Bíztam benne engem se lát senki így. Főleg hogy egy szál pólóban voltam. Igaz a póló a hossza miatt ruhának is elment volna. De mégis, egy williams feliratú pólóba öltözött lány? Igaz rosszabb is lehetne!
Na akkor jó lenne egy taxi, de hova is mehetnék? Kimihez tuti nem, Nico se örülne, de kell egy normális cucc, és pénzem sincs. Jó, fogok egy taxit. Sikerült. Elvitettem magam a szállodáig. Oké, itt is vagyok. A sofőr velem jön a recepcióra, hívást kérek a szobánkba. Nem veszik fel, ez jó, még jobb hogy kulcs leadva! Irány a szoba, a sofőr velem tart. Fő a bizalom!
– Mennyi lesz?- kérdezem, mikor előhalászom a pénztárcám.
– Egy 20-as.
– Kösz, és minden jót!
– Viszlát!
Becsuktam magam mögött a szoba ajtaját, fél kettő volt. Mindjárt kezdődik a futam. Elhatároztam, hogy először rendbe szedem magam, majd megvárom Nicot. Nem álltatom magam, ha azt akarja, hogy menjek, megyek. Bár ez a legnehezebb döntésem idáig, mert az esküvőről való lelépés semmi volt ehhez képest.
Főleg az bánt, hogy nem csináltam semmit, és úgy viselkedett, mint egy gyerek. Méghogy benőtt a feje lágya!
Vagy fél óráig áztattam magam a tus alatt, majd egy hosszú nyári ruhába öltöztem. A hajam be se szárítottam, nem volt erőm hozzá. Bárcsak itt lenne Gerda!. El is határoztam, hogy felhívom. Sajnos nem vette fel.
Teltek az órák. Nico nem jött. Már 6 is elmúlt, mi történt? Vagy már egy kicsit se érdeklem? Megint telefonáltam, most a mérnökét hívtam. Nem lettem okosabb. A verseny után beült a kocsijába és nem tudják hova ment. Felhívjam? De minek? Ő se keres engem. Megpróbáltam Kimit hívni. Kicsöngött.
– Szia, Kimi vagyok!- szólt bele a telefonba.
– Én meg Vénusz.
– Hol vagy?
– Már a szállodában.
– És te?
– Mindjárt ott vagyok én is.
– Mi történt? Mármint miután elváltunk.
– Elmesélem, ha érdekel.
– Oké, gyere át, nem szeretnék újra a féltékeny barátodba botlani.
– A te barátod is.- tettem hozzá.
– 424-es szoba.
– 1 perc és ott vagyok.- azzal letettem a telefont.
Bezártam, és feljebb lifteztem. Megálltam az ajtó előtt. Épp ekkor lépett ki Kimi a másik liftből.
– Szia.- köszöntött.
– Végre!- borultam a nyakába.
Ő csodálkozva nézett rám. Bementünk a szobába. Hát jó nagy kupi volt nála. Szabaddá tett egy fotelt és leültetett.
– Nem tudod, hol van Nico?- kérdeztem rögtön.
– Azt hittem visszajött a szállodába.
– Nem jött.
– Hová mentél egyszál pólóban?
– Csak úgy a nagyvilágba, és eltévedtem. Leültem egy padra és bőgtem. Reggel a fűben ébredtem.
– Egész éjjel egyedül voltál kint?- kérdezte ámulva.
– Igen, úgy látszik senkinek, nem hiányoztam.- válaszoltam.
– Azért ez nem így van, főleg ha tudom hogy mi a helyzet.- próbált vigasztalni.
– Hol lehet most? Mért ilyen? Pedig állítólag szeret. Csak ennyit jelentettem neki? Nem is érdekli, hogy élek-e vagy halok? –zúdítottam Kimire a gondolataimat.
– Hé, nyugodj meg egy kicsit!- kérte.- Biztos vagyok benne, ha tudta volna min mész keresztül, elindult volna megkeresni.
– Ez idáig oké. De egy éjszaka és egy fél nap telt el mióta eltűntem. Ha tőled nem kérdezte meg, hogy ugyan hogy éreztük magunkat együtt, gondolod, hogy érdekli, mi van velem?
– Nem vagyunk egyformák. Szerintem 100%-ra vette, hogy velem vagy. Én meg azt, hogy visszamentél a szobába. Úgy látszik ilyen téren még nem ismerjük egymást.
– Mit csináljak most, szerinted?- kérdeztem elkeseredve.
– Nem szeretnék rossz vagy helytelen tanácsot adni…
– Azért mondj valamit, a döntés úgyis az enyém.
– Oké. Én visszamennék a szobátokba és megvárnám, ha ott lesz, még ráérsz eldönteni, hogy elmondod-e neki mért nem mentél haza. Lényeg, hogy lássa, téged érdekel a kettőtök viszonya.
– Remélem ő is így gondolja. Akkor visszamegyek és várok. De ha valamit megtudsz róla azért hívsz, ugye?
– Persze.
– Ha meg én beszélek vele hamarabb, akkor hagyok üzenetet neked Anna névvel.
– Hogy te mikre gondolsz.- jegyezte meg Kimi elképedve.
– Köszi, hogy beszélhettünk, légy jó!
– Vigyázz magadra!- kérte.
Az üres folyósón álltam. Először lementem a lifttel a földszintre, majd ki se szállva vissza mentem a harmadikra.
A helyzet változatlan volt. Egyedül voltam a szobában. Vártam, majd elálmosodtam és az ágyban fekve vártam, de elaludtam.
17. rész – Vége????
Arra ébredtem, hogy nem vagyok egyedül az ágyban. Ettől a pillanattól féltem, hogy nem az én édes, kis Nico-mal kell szembenéznem, hanem a féltékeny és gyerekes Nicoval.
Gyorsan felkeltem és kávét készítettem, majd leültem a konyhaasztalhoz. A gondolataimba mélyedtem.
– Te itt?- hallottam a csodálkozó hangot a hátam mögül.
Összerezzentem.
– Ilyen ijesztő vagyok?- kérdezte csodálkozva.
– Nem csak elgondolkodtam.
– Min?
– Hogy hol voltál tegnap.
– Versenyen.
– Tudom, de utána nem jöttél haza.
– Mért te itt voltál?
– Igen.
– És előző éjszaka?
Na ezt a kérdést vártam.
– Bolyongtam a városban, sikeresen eltévedtem és elaludtam egy parkban. Ha nem hinnél nekem kérdezd meg a recepcióst…
– Ismerem a sztoriját. Mennyit fizettél érte, hogy ezt mondja?- kérdezte gúnyosan.
– Nem tudom, miről beszélsz, de látom téged, tényleg nem érdekel, mi van velem.
– Mért téged érdekelt?
– Persze. Szerinted, ha félre akartam volna lépni az orrod előtt teszem?
– Nem bírtad türtőztetni magad…
– És utána még beszélgetésbe elegyedek vele a közös ágyunkon ülve? Ezt te se gondolhatod komolyan!- kaptam fel a vizet.
– Tudod, csak az kiabál, aki fél.- válaszolta teljes nyugalommal.
– Igen félek, mert igazságtalanul vádolsz, és ezért nem akarlak elveszíteni!
– Már késő- jött a kiábrándító válasz.
– Sajnálom, mármint, azt hogy nem nekem hiszel. Ha tényleg ez a döntésed, megyek… tudod, hol találsz meg, ha átgondolnád a dolgokat.
A választ meg se vártam, bementem a szobába és pakolni kezdtem.
– Muszáj ezt most?- kérdezte.
– Igen, sajnos az a Nico, aki mellett ébredtem már nem az, akibe beleszerettem. Szeretnélek visszakapni, de most csak bőgni támad kedvem, ha rád nézek.
Na ez a mondat megtette hatását, már éreztem, hogy egy könnycsepp kezd gyülekezni a szememben. Gyorsan hátat fordítottam neki és pakoltam tovább.
Visszament a konyhába.
Gyorsan összepakoltam, majd az ajtó felé vettem az irányt.
– Szia, és gratulálok a helyezésedhez.- köszöntem el.
– Helo, kössz.- volt a rövid válasza.
Vártam még pár másodpercet, hátha meggondolja magát. Nem történt semmi. Ahogy becsuktam az ajtót eleredtek a könnyeim. A papírt teljesen átáztatva írtam Kiminek és Niconak is levelet. Kiminek csak annyit, hogy hazamentem. Niconak hosszabbat:
„Tollas kis jószág a `remény`
Lelkünk ágára ül,
Fújja szövegtelen dalát,
És sohasem némul el.” Vénusz
Átadtam a recepciósnak mindkét levelet. Nehéz szívvel, és nagyot sóhajtva léptem ki az utcára.
18. rész – A remény tovább él…
Már egy hét telt el Spanyolország óta. Csak így említem, sajnos még mindig képtelen vagyok kimondani, hogy Nico elhagyott. Kimivel szerencsére beszéltem párszor, nagyon rendes tőle, hogy érdekli, mi van velem. A lányok is tartják bennem a lelket, de nagyon nehéz. Nincs perc, hogy ne gondolnék rá, és ne kérdezném: Miért? Vajon mit csinálhat most? Kivel vigasztalódik? Olyan üresség van bennem. Tényleg nem tudta elhinni hogy nem volt köztünk semmi, vagy nem is érdekelte? Mért nem? Hisz pár órája még olyan szerelmes volt. Nem értem, ő a világ legnagyobb rejtélye.
Egyre nőtt bennem az elhatározás, hogy nem hagyhatom csak úgy kisétálni az életemből. Nem, ezt nem tehetem! Nem ezért hagytam ott Lőrincet, és az esküvőt. Meg kell próbálnom beszélni vele. Legalább még egyszer láthassam, mert elepedek érte.
Telefonáltam és helyet foglaltattam a szombati, belgiumi járatra.
Elbúcsúztam mindenkitől, majd egyedül mentem a reptérre. Hosszú, és fárasztó volt az út, de szerencsére bírtam aludni, így nem járt végig az agyam.
Elég hideg idő fogadott mikor leszálltam a gépről. Reméltem, hogy lesz, aki felmelegítse kihűlt szívemet, legalábbis egy valakit reméltem.
Még Kiminek se szóltam, hogy jövök.
Egyenesen a szállodába mentem. Csak a szobámból telefonáltam Kiminek. Ő rögtön jönni akart meglátogatni.
Rábeszéltem, hogy inkább 7 körül jöjjön, had pihenjek addig. Pontban 7-kor kopogtak.
– Pontos vagy!- állapítottam meg.
– Szia, örülök, hogy itt vagy!- azzal adott két puszit.
Beljebb tessékeltem. Most nem fogadott el alkoholt, inkább almalét ivott.
– Mi ez a változás?- kérdeztem csodálkozva.
– Semmi. De inkább beszéljük rólad.
– Hát nem vagyok jó téma. De adtam magamnak egy esélyt még, hátha helyre rázódott azóta Nico.
– Reméljük, mert nem akarlak ilyen szomorúnak látni!
– Nekem se ez a vágyam.
– Mikor akarsz vele beszélni?
– Holnap délután, csak nem tudom, mikor hívjam fel, vagy csak állítsak be hozzá váratlanul?- kérdeztem tanácstalanul.
– A váratlan betoppanást nem ajánlom, látod mire vezetett Nico-nál.
– Ez igaz, itt maradsz, míg felhívom? Úgy könnyebb lenne.
– Oké, akkor tárcsázd!
Kicsöngött a telefon. Nico volt a vonalban, alig bírtam megszólalni:
– Szia, Vénusz vagyok, kérlek, ne tedd le!
– Szia, mit akarsz?- kérdezte semleges hangon.
– Beszélni szeretnék veled, és kérlek ennyi lehetőséget adj nekem!
– Jól van.- egyezett bele.- Holnap futam után érek csak rá.
– Nekem jó. És hol?
– A szállodánk éttermében 4-kor.
– Oké, és hol a szállodátok?
– Azt hittem tudod.
– Most érkeztem pár órája, és senki nem tudta hogy jövök.
– Értem, „Blak Ground”-ban vagyunk.
– Rendben, és sok sikert!
– Helo.
Nem lett jobb kedvem a Nicoval való beszélgetés után. Mit is vártam. Bár legalább kaptam esélyt tőle. Remélem, jutunk is valamire. Ha nem, akkor fogalmam sincs, mit tudnék még tenni. Lehet, hogy akkor tovább kell lépnem. De hogyan? Mikor minden éjjel vele álmodok, és újraélem az együtt töltött időt. Nem tudom nélküle elképzelni az életet. Ez a két hét is olyan szomorúan telt. Semmihez se volt kedvem, most sincs, csak ülök és nézek magam elé legtöbbször.
Kimi csendben várt, míg „visszatértem” a valóságba.
– Na?- kérdezte kíváncsian.
– Jobb a semminél. Holnap délután találkozunk a szállodájuk éttermében.
– És hogy beszélt veled?
– Normálisan, de érzelemmentesen. Sajnos.
– Talán ha meglát.- vígasztalt Kimi.
– Ááá, nem hiszem, hogy olyan szép látvány vagyok ilyen elgyötörten.
– A szépség belülről fakad.- bölcselkedett.
Nem volt erőm vitába szállni vele.
– Sajnos mennem kell.- kezdte.
– Akkor majd összefutunk.- válaszoltam.
– Azért remélem, legalább hagysz üzenetet, hogy mi van veletek.
– Persze.
– Akkor szorítok.
– Én is neked.
– Szia.- köszönt el Kimi.