Visszhangként hányodik lelkemben,
mint élettelen semmiség zúg örjítően.
Hatalmas üresség, vakító fehérség,
visszafolytott lélegzet, ha közel a vég.
Feszült állapot, idegek harca.
Csend. Mielőtt kitör a halál sikolya.
Időtlenség, befagyott folyó,
Néma táj, izzó napkohó.
Szívemben újra megfordul az unalom kése.
Mond, Élet, mikor lesz már vége?!
Csendülj már fel, ó élet zaja,
Legyek újra az idő vándora!
Fák susogása, szél sűvítése,
emberi hang, madárdal csicsergése.
Az idő zenéje, a mozgás dallama,
egy siró gitár, léptek hangja.
A város már dübörög, füstöt okád,
légkalapács veri dobhártyám falát.
A rohanás cafkaként hírdeti magát!
Szívd be a levegő bűzös állagát!
Ó csend! Hová tüntél?!
Itt vagyok! Csak a századok rohantak el!
4 hozzászólás
Nagyon jó
´A rohanás cafkaként hirdeti magát´
…és és
Gratulálok:sailor
Ui…
írtam még hozzá,de nem ment át!
Nagyon tetszett-szenek gondolataid!
Grat:sailor
Tetszett !
Jól megformált, remek gondolatok…
szeretettel:Zsu
Kedves Kázmér!
Tetszik nekem az elmélkedő versed. Sok szép gondolatot írtál benne. Azonban próbálkozhatsz szakaszra bontott versekkel is, ahol a sorokban az előírt vagy elgondolt számú szótagok vannak. Nézz körül korabeli író-elődeinktől, nagyon sokfélében lehet válogatni.
Azonban javaslom, hogy mielőtt föltennél verset vagy prózát is, tedd fel a helyesírás ellenőrzésére. Ugyanis már a versed elején is, pl. a visszafolytott szó hibás, helyesen:
visszafojtott. A vízfolymást kell ly-vel írni! és a végén a
nem tüntél, hanem tűntél.
Tehetséged van a versed írására, írj szorgalmasan, és másoktól is sokat tanulhatsz.
Szeretettel: Kata