Tegnap óta létezem

Tizenötmilliárd év kellett ahhoz,
Hogy megszüljön a világegyetem?
Nem hiszem…
Talán csak tegnap óta létezem.
Talán csak tegnap óta,
De azóta, oly sok minden ért,
Hozzám ezer élet beszélt,
S ma engem nincs, aki megért.

Tizenötmilliárd év kellett ahhoz,
Hogy itt vagy amott
Ezen kékes égitesten
Kifakadhasson testem,
S tudatom, hogy tudatom is.
Hisz húszezer éve beszélek
Írok és becézek köröttem mindent
Mely kedves lehetett előttem.

Tizenötmilliárd év kellett ahhoz
Hogy emberi alakot öltsünk,
S hogy lakott legyen a földünk,
S töltődjünk levegővel, látvánnyal,
Magasztos ős tudománnyal,
S egy-egy jó baráttal.
S mennyi időt találunk
Hogy halálunkon elmélázzunk?

Tizenötmilliárd év kellett ahhoz
Hogy kiálthassunk egy nagyot,
Egy emberhez méltó mondatot?
Nem túl nagy idő ez?
Ennyi erőlködéshez?
Ennyi kínkeserven át
Vállalni létünk sorsát.
Megismerhetetlen valóját?

Tizenötmilliárd év kellett ahhoz,
Hogy megszüljön a világegyetem?
Nem hiszem…
Talán csak tegnap óta létezem.
Ám kiújul eszelős félelmem:
Mesés kétségbeesés fojtogat
S esténként bontogatom sorsomat
Mint kisgyerek az ajándékokat.