Nem mosoly volt mit láttál, csak halvány fintor
A szem üres volt, rideg, és halott.
A víztükörben csak árny volt.. talán délibáb
Könnyfátyol takarta szemem, nem volt a kép sehol se már.
Nem akartam élni akkor, mert minden elveszett
Nem is láttam semmi mást, csak sötétlő felleget.
Nem akartam szenvedni, így élni tovább,
A lelkem már halott volt picit, csak a szívem dobogott tovább.
6 hozzászólás
Szia!
És mivel a szíved tovább dobogott, megvolt rá az esély, hogy lelked is feltámadjon halottaiból. Szép vers.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália 🙂
Igen.. Bár mostanság megint a padlón van, de majd elmúlik, mint minden…
köszönöm, hogy benéztél hozzám.
Csatlakozom Rozáliához Kedves:
Itt a tavasz feltámadhat lelked!:)
Szomorú, szép versed átéreztem,
Néha nálam is van ilyen…
Kedves Dróa 🙂
Köszönöm a kedves szavaidat.)
De úgy érzem kezdem elveszteni a talajt…..
Szép. És átérezhető…
Üdvözlettel:
Márta
Ez nagyon szép… átérzem a mondanivalóját.