„A nemzetközi gázhiány miatt immár második hete nincs fűtés Szentpétervár teljes területén. Az illetékes szervek már hamisítják a statisztikákat, így várhatóan…”
Katyerina Nyikolajevna Rosztova kidobta a hírlapot az első kukába, amivel szembetalálkozott. Nem volt kíváncsi a csalásokra, amiket, mint az a cikkből is kiderült, nem titkoltak. Így természetesen erős túlzás volt hírlapban lehozni őket, mivel semmi újdonság nem volt bennük, ez biztosította többek között, hogy a hétköznapok monotonitásából ne lehessen kitörni.
Katyerina Nyikolajevna végigment az iskola kopott, szürke, egyhangú folyosóján.
A teremben egyenesen a legszélső pad felé indult, ahol legjobb barátnője, Szonja Ivanovna ült. Odaköszönt a szőke lánynak. Az összehúzta magán a vastag télikabátot, próbált védekezni a decemberi hideg elől, ami – fűtés nem lévén – a teremben teljes mértékben érzékelhető volt. Katyerina leült, elővette a matematikakönyvét, a füzeteit, és felkészült a háromórányi folyamatos írásra.
Nyolc órakor megszólalt a csengő, és belépett egy teljesen ismeretlen, mogorva arcú, középkorú, sötétbarna hajú tanárnő. Az osztály felállt, és várta, mi következik.
– Jó napot kívánok. Üljenek le. Mostantól én leszek a matematikatanáruk, Katajeva tanárnő tegnap megfulladt a köhögéstől.
Az osztály acélozott idegekkel, rezzenéstelen arccal fogadta a hírt, csupán Katyerina és Szonja nyikkantak meg, picit megrándult az arcuk, de ezt még közelről is alig lehetett észrevenni.
A diákok leültek, kinyitották a füzetüket, és körmölni kezdtek, amint az új tanárnő kinyitotta a száját.
– Iksz négyzet és ipszilon a köbön arányából kiszámítható…
Katyerina kinézett az ablakon egy pillanatra, ahol köd fogadta, ugyanaz a szürkeség, mint az iskola falai között. Visszafordult a padba, és ismét írni kezdett.
Két óra matematika után rögtön bejött a kémiatanár a harmadikra, így szünet nélkül folytatódott a tanítás, az iskola máskor halott csendjét csak egy percre törte meg a diákok kotorászása a táskában az új tantárgyhoz szükséges felszerelések kiszabadítása végett.
A kémia végén végre megszólalt a csöngő, és az épület megremegett az iskolában egyszerre hátratolódó székek csikorgásától. Az osztály vigyázzba vágta magát, a tanát kiment, a diákok is elindultak az ajtó felé.
Katyerina Nyikolajevna végigment a kopott, szürke, egyhangú folyosón.
Az egyik ablakmélyedésben megállította Nyikita, az egyik osztálytársa.
– Ma este mozi? Benne vagy? – kérdezte a feketehajú lánytól, aki fázósan összehúzta magán bundáját. – „A kőolaj bányászata”?
– Nem érek rá, Nyikita – válaszolta Katyerina. Ez igaz is volt. A hét elkövetkező óráira, biológiára és földrajzra, valamint fizikára és a hátramaradt kémiákra és matematikákra fel kellett készülnie.
– Nem érsz rá? – vonta föl fél szemöldökét a fiú. – A kőolaj épp tananyag földrajzból…
– De engem nem érdekel, érted? – kérdezett vissza most már ingerülten Katyerina. Nyikita hátrahőkölt. Ennyi indulatot még soha nem látott emberi arcon, csak azokban a százéves filmekben, amiket a kétéves csecsemőknek vetítenek még néha, például a Bűn és bűnhődést, vagy a Casanovát. Egyszer megmutatják nekik, hogy valaha ilyen is létezett, és három éves kor felett kizárólag természet- és dokumentumfilmeket nézhetnek a gyerekek. A másik, amin Nyikita meg volt lepve, hogy látta: a lány igazat mond, amikor azt mondja, nem érdekli. Ha a kőolaj nem érdekli, akkor mi?
Bár Nyikita hamar megválaszolta magának a kérdést. Mindig is tudta, hogy Katyerina milyen gyerekes. Ő még nyilván leragadt a Casanovánál. Ha elég értelmes volt ahhoz kétévesen, hogy bármit is megjegyezzen… de nem, a dolognak ezen megközelítése határozottan nem tetszett Nyikitának.
A csengő hosszan, recsegve berregett, és a diákok visszatértek a termekbe.
A hatodik óra közepén Nyikita felállt, odalépett Katyerináék padjához, egy fényes tárgy csillant a kezében, és villámgyors mozdulatot tett Szonja torka előtt.
Katyerina felsikoltott és felpattant, a drága szőrmekabát végigsúrolta szeretett barátnője véres nyakát.
Az osztály meglepetten odanézett, a tanár leállt a beszéddel, és rosszalló arccal fordult vissza a táblától.
Amikor meglátta a szőke lány hamvas nyakából fröcskölő vért, nyelt egyet, majd odaszólt két erős fiúnak az osztályból.
– Vigyék ki Szonja Ivanovnát. Nyikita Ilijics, maga pedig kifizeti Katyerina Nyikolajevnának a kabát tisztíttatását, és, ha nem lesz fűtés, amíg a tisztítóban van, odaadja a sajátját.
Azzal visszafordult a tábla felé, és írt tovább. A diákok ismét a füzeteik fölött görnyedtek, és körmöltek mindent, amit a tanárnő mondott.
A két fiú visszaért a terembe, kabátjaik véresek.
A csengő megszólalt a hatodik óra végén.
Az osztály kiindult a teremből.
Az ablakból látszó szürkeségen keresztül megcsillant a Vérző Megváltó templom egyik fényes tetőcserepe, amit a munkások kézről kézre adogatva juttattak le a földig a felállított állványon állva.
Katyerina könnytől maszatos arccal, üres tekintettel végigment a kopott, szürke, egyhangú folyosón.
8 hozzászólás
Szenzációs! A műfaja abszurd szatíra, ha létezik egyáltalán ilyen műfaj. illetve, ha eleddig nem volt, Te most megteremtetted. Minden a helyén van, minden ott csattan, ahol kell! Egyetlen megjegyzés: a "hamvas nyakából fröcskölő vér" kicsit hiányos. Így jobb lenne: hamvas nyakán tátongó sebből…stb" ….De ez nem fontos.
Szia: én
Nagyon szépen köszönöm, kedves Bödön!
Kedves Emma!
Én is csak azt tudom mondani, mint Bödön: Szenzációs! Nagyon jól megírt történet. Olyan fullasztó, tömény atmoszférát teremtettél a szavakkal, hogy szinte agyonnyomja az olvasót. Jól sikerült ábrázolnod a közönyt és szürkeséget. A cím választás is tetszik. Fogadd gratulációmat!!
Üdv: Sanyi
(A novellád olvasása közben rájöttem, hogy valójában milyen vidám és színes iskolaéveink voltak nekünk… És arra is, hogy (legtöbbször) milyen vidám és színes életem van most… Jó élni! Köszönöm, hogy olvashattalak!)
Kedves Sanyi! Nagyon örülök, hogy tetszett, és remélem, még sokáig benned marad az érzés, miszerint élni jó! Köszönöm szépen. 🙂
Szia! Nekem Örkény groteszkjei jutnak róla eszembe. Jól megírtad. 🙂
Grat.: Doreen
Köszönöm 🙂
Kedves Emma!
Nagyon jól írsz prózát is. Ez a munkád valóban abszurd, a közöny és unalom szinte csöpög belőle. Ritkán lehet ilyen jól megkomponált írást olvasni. Élvezetes még a lehangoltság ellenére is.
Gratulálok! Sok anyagot tölts fel!
Szeretettel: Kata
Köszönöm szépen! Hát, igyekszem… (: