Álmodtam……
A tenger partján
Sétáltam magányosan
A kékes hullámok megnyíltak
Egy mosolygó, csodás Szirén
Csókjait szórta rám
Mikor álmomban elrabolt
Most is csak arra gondolok
Ki lehetett az a Tündér
Ki szivárvány csókjaival
Annyira megfogott
Én sem hiszem, de igaz volt
A csodálatos álom
Valósággá változott
Felébredtem…
A kedves Tündér karjaimban volt
A boldogság könnyeit megéltem
Ahogy arcomon végigfolyt
Lenéztem a sárga fövényre
A tündérem mellettem mosolygott
Szerelmes ölelését most is érzem
Az ébredést, ahogyan átkarolt
2 hozzászólás
Kedves Munkácsy!
A klasszikus megnyilvánosulása az emberi boldogságnak, az emberi örömnek. Mint a sors, elöre nem látott bizanyitéka, Rozáliának megirt válaszomban, az N betüs versemnél.
Szerintem az öröm eggyesszámban nem is létezik igazán.
üdv. Toni
Köszönet a véleményedért. Valóban boldogság eggyesszámban nem létezik. Ki lenne boldog egyedül egy elhagyott égitesten. Üdv. Munkácsy