Démon

Elébem csöppen,
Szembe jön velem,
Rám fonódik, a reggeli félelem.
Kapkod a szív a lélegzetért ,
A vihar sikoltva zenél.
Sikít a szél.
Szelek szárnyán zizegve szalad,
Az ősszel barnult falevél.
Magányos, száradt vitorlaként,
Tavaszt emlékezve, kergeti a fényt,
A pókfonalnyi, talmi reményt.
Fut a széllel, menekül,
Mindig, mindig egyedül.
Párducként lesben áll a fán,
Rám veti magát a sors.
Mennyire banális, mennyire torz
Regény.
Az életem.
Átölel a félelem.
Démon.
Arcomban érzem zöld lélegzetét,
Bőrömön kezét.
Elül a szél.
A folyondár csendje ez,
A magból ha kinő,
Mozgásban lévő mozdulatlanság,
Az idő.
Ólomkristályból csillogó kehely,
Mely zuhanni készül a csend.
Egyensúlytalan egyensúlyozás.
Törékeny pillanat,
A hajnali alkonyat.
Lövés dörren, és a
Földre hull,
A megsebzett madár.
Szívem, a megsebzett madár.
Démon.
Nincs hatalmad, ha szembejössz velem.
Ölelj, ölelj! Én kedvesem.