És hamarosan a sötétség…

Már megint összekaptunk az asszonnyal. Folyton azt vágja a fejemhez, hogy munkamániás vagyok, én viszont úgy érzem, ezt csak azért mondja, mert kötözködni akar. Nem tagadom, sokszor annyira beleásom magam a kutatómunkába, hogy egész éjszaka le sem hunyom a szememet, de csakis azért, hogy az asszonynak és a kölyköknek meglegyen a mindennapi betevőjük. Azt is megkaptam már életem párjától, hogy nagyon zsugori vagyok, pedig ez szemenszedett hazugság. Egyszerűen arról van szó, hogy a gazdasági válság erősödésével nekünk is egyre jobban össze kell húznunk azt a bizonyos nadrágszíjat. Az ételen sajnos nem tudunk spórolni, mert a gyerekeink borzasztóan falánkok. Na de nőnek is, mint a gomba! Napról napra örömmel vegyes büszkeséggel figyelem, ahogy erősödnek. És persze aggodalommal is, hogy miből vegyek nekik új nadrágot, ha a régit kinövik…
Szóval – hogy ne térjek el teljesen a tárgytól – az egyetlen, amin spórolni tudunk, a villanyszámla, legalábbis az asszony szerint. Ez annyira a rögeszméjévé vált, hogy kifejezetten megtiltotta a lámpák használatát, függetlenül attól, hogy nappal van-e vagy éjszaka. Így hát kénytelen vagyok sötétben dolgozni, amikor álmatlanságban szenvedek. Ezért aztán a szemem úgy hozzászokott a sötétséghez, hogy nappali fényben erősen hunyorgok. Meg is kaptam miatta a magamét az asszonytól! Újabban vaksinak csúfol, és még az sem zavarja, hogy nevetségessé tesz a gyerekek előtt. Kellett nekem megnősülni! Tudhattam volna, hogy a nőkkel csak a baj van… De hát azt hittem, hogy kettesben könnyebb lesz otthont teremteni, és már úgy vágytam saját családra! Persze a négyes ikrek érkezése kicsit meghökkentett, bár valójában számítani lehetett rá, hiszen mindkettőnk felmenői között gyakran előfordult ikerszülés. Kész csoda, hogy a feleségem megőrizte karcsú alakját… természetesen ezt nem panaszként mondtam – végre valami pozitívum a nejemmel kapcsolatban –, hiszen így még jobban tetszik nekem. Imádom őt, és becsülöm azért a sok munkáért, amit a fészekrakással és a gyerekneveléssel vett a vállára. Be kell vallanom, hogy ez utóbbiban nem igazán vagyok a segítségére, de hát én éjt nappallá téve dolgozom, mint már említettem.
Na, elég a szócséplésből, így nem jutok egyről a kettőre, pedig hamarosan itt a tél, és még üres az éléskamra.
Elfáradtam, és valahogy olyan… kevés itt a levegő… Mindjárt megfulladok, muszáj kimennem a szabadba. Micsoda felfrissülés! Csodás ez az éjszaka.
Ajjaj, mégsem volt ez olyan jó ötlet! Megfeledkeztem a bagolyról, amely szintén éjszakai állat… ráadásul a vakond az egyik kedvenc ínyencsége! Igaz, látni nem látom, de már érzem éles karmait a nyakamon… Hát erről mesélt a nagyapám és az apám, ettől óvtak kicsi koromtól kezd! Próbálok harcolni az életemért, de minden hiába… Teljes erejéből lenyom a friss földhányásra – egész éjszakai munkám eredményére –, és még erősebben mélyeszti belém a karmait, miközben csőrével már szaggatja is a húsomat… Számomra nincs menekülés… Perceken belül el fogok vérezni… Az asszony… a gyerekeim… mi lesz velük nélkülem???