Vatikáni

Vatikáni alezredes az árfolyam ingadozáson gondolkodott. Minden napját kitöltötte az euro és a frank ingadozása. Ezek a fránya valuták, a világválság, az emberek közönye sokkolta.
Érző és hívő lélekként nem tudott napirendre térni afölött, hogy a világ nem jó irányba halad. A kommunista elvek mai napig hű szolgája visszasírta a régi rendszert. Bezzeg a pártállami időkben ilyen csúfság nem fordulhatott volna elő az ő szeretett országában, a szeretett néppel.
Most viszont komoly gondban volt.
Vatikáni alezredes már kiszolgálta idejét a rendőrségnél. Mióta nyugdíjba vonult, a kertészkedésen, földművelésen és a valláson kívül kevés dolog kötötte le a figyelmét. Maga sem tudta hogyan találtak egymásra. Mármint a vallás és ő. Hithű kommunistaként a vallás olyan messze állt tőle, mint Makó Jeruzsálemtől. Aztán mégis közeledtek egymáshoz. Sőt! Eggyé váltak. Makó Jeruzsálemmel. Hosszú harcokat vívott Vatikáni elvtárs Vatikáni alezredesen keresztül Vatikáni szentatyámmal, s talán ha egymás fölé nem is kerekedtek, de már békességben megfértek egymással. Az Úr igéje mellett a pártkönyv. Hiszen már megvolt a rendszerváltás, már nem kellett attól tartani, hogy bekasztnizzák nézeteiért. Lelkesen ápolta a kapcsolatokat a volt kollégákkal, s gyűjtötte az információt az ellentől. A besúgórendszere megmaradt. Fő informátora a közel két méter magas, jó kiállású szicíliai maffiózó volt, akit mindenki csak Mösziő néven emlegetett. Azt az évek alatt sem sikerült Vatikáninak kiderítenie, hogy vajon a szicíliai fickót miért illették francia névvel, s vajon mi volt az eredeti neve?!
Azt tudta csak róla, hogy a férfi nehéz eset. Kortalan, szellemes, művelt, koránt sem besúgó alkat, ám pénzért gátlástalanul sok mindenre képes. Nem keveset kellett fizetni neki, de megérte. Mösziő mindig újdonságokat hozott, üde színfoltot képviselt a koszos, koszlott, lepukkant téglák sorában. Tudta róla, hogy jártas valamilyen küzdősportban, vagy harcművészetben, sok helyen tartanak is tőle, úgy tartják, hogy ütése halálos. Persze erről Vatikáni azt gondolta, hogy ez csak amolyan városi legenda. A szicíliai elegáns volt, kimért, s időnként mintha szórakozott volna az alezredesen. Sosem lépte át a határokat, de az alezredes néha úgy érezte, hogy Mösziő humora nem is humor, inkább gúny, finoman cizellált, ám mégis telibe találó irónia, ám sosem mert rákérdezni. Mösziő mindig pontos volt. Az elszámolás rutinszerűen zajlott. A szicíliai már évek óta átadta a saját borítékját, s az alezredestől kapottba bele sem nézett. Megbíztak egymásban. Fontos volt mindkettejüknek ez a bizalom. Vatikáni mindig megkapta, amit kért, s a Mösziő által kért összeg is mindig rendben volt a fehér, rendőrségi fejbélyegzős borítékban.
Vatikáni alezredes most kifejezetten gondban volt. Fizetnie kellett volna. De az árfolyam, a hitelek, s a frank ingadozása nem csak a világpiacon idézett elő válságot, hanem Vatikáni alezredes költségvetésében is. Kezdett a mini világ alapjaiban megremegni. Az alezredes minden létező fórumot felhasznált arra, hogy a vallás útján jó útra terelje az embereket, az árfolyamváltozásokat nyomon követte, s ahol tehette, arról is szót ejtett, hogy mi vezetett idáig az emberiség történetében. Szomorú véget jósolt. Igazi vészmadárként nem csak a többiekre nézvést gondolta ki a véget, tudta, ha az emberiség elbukik, neki is vége. S most itt volt ez az informátor. A lényeges, mástól be nem szerezhető adatok és bizonyítékok nagyon sokat nyomtak a latban. Az ő költségvetésében is jelentős helyet foglaltak el.
Hiába halogatta a találkozást, az árfolyam ingadozásra nem hivatkozhatott, tudta találkozniuk kell, mihamarabb, hiszen Mösziő türelme véges, ütése halálos.
A megbeszélt találkára sietve indult el. Gondolatai a zsebében lapuló boríték körül jártak. Merészet gondolt. A boríték szinte égette a zsebét. Előbb ért a szokásos helyre. Leült a padra, s míg a szicíliait várta elszívott egy blázt, bár már évek óta leszokott, a bagó most segített hevesen dobogó szívét egyenletes ritmusra állítani. A releváns adatok izgatták… Egyre jobban.
A találkozó a régi rutin szerint zajlott. A két férfi köszöntötte egymást, majd borítékot cseréltek. Az alezredes szinte futva hagyta maga mögött a kies parkot. A nap sütött, s ő azt érezte minden rendben van. Nem számít az árfolyam sem, a haza mindenek előtt.
Mösziőnek feltűnt, hogy Vatikáni akkor nyomta el a cigarettáját, mikor ő a padhoz ért. Valami furcsa érzés kerítette hatalmába. Szokásától eltérően megállt, s a távozó férfi után nézett, majd óvatosan kinyitotta az alezredestől kapott borítékot. A meglepetéstől a szája is tátva maradt, ám csodálkozása nem tartott sokáig
A boríték egy cetlitől eltekintve üres volt. A cetlin az alábbi mondat állt:

„Fizetve vatikáni valutában”.
Mösziő nem volt rest, az alezredes után eredt. Mögé kerülve egy jól irányzott ütéssel leterítette a mit sem sejtő férfit. Vatikáni csendben esett össze, s a hátán fekve nyúlt el az avaron. Mösziő csak egyet ütött, ám az is halálos volt. Az alezredes zsebeit átkutatva elvette az imént átadott borítékot, majd a halott mellkasára helyezte a rendőrét.
„Isten megfizette szolgálataidat!” – emelte meg nem létező kalapját, majd fütyörészve kisétált a parkból.