Gyilkos fényszórók – III. fejezet

III.

Miután megebédelt, beugrott az irodába, ahol már várta a technikusok jelentése. Vörös színű salaknyomokat találtak a törött autó gumiszőnyegén. Idegen ujjlenyomatokat nem rögzítettek.
– Az első használható nyom. Elindultunk. – nyugtázta Nezdei.
Egy üzenetet is talált az asztalon, Magos nevével. Délelőtt néhány környékbeli lakó jelezte, hogy a napokban kinyitották a kocsijukat, sőt valaki biztos benne, hogy egyik reggel más volt a kilométeróra állása, mint ahogy leparkolt este. Ennek a hírnek viszont nem örült, ez azt jelentette, hogy a tettes esténként áldozatokra vadászik. Bosszúsan állt fel, s a szék megkönnyebbülten nyikordult meg. Az órájára pillantott, még volt annyi ideje, hogy felkeresse lakásán a leváltott portást.
Az autóját egy lakótelep közepén lévő parkolóban állította le, kiszállt, majd hunyorogva felnézett a tízemeletes épületre. – Remélem, működik a lift. Fiatalabb korában nem okozott volna gondot felkocognia akár a legfelső szintre sem, de most, egy kicsit megemberesedve, már nem lelkesedett a lehetőségért. Szerencséje volt, felvonó vitte a nyolcadik emeletre. Kopott linóleumú folyosón találta magát. Jobb oldalon egy barna ajtón sárgaréz névtábla, cikornyás betűkkel belevésve Szűcs Géza neve. A csengetésre egy kötényes fiatalasszony nyitott ajtót.
– Jó napot kívánok, Nezdei őrnagy vagyok a rendőrségtől, a férjével szeretnék beszélni.
– Jöjjön, éppen most fejeztük be az ebédet. – invitálta be, kissé ijedt hangon a nő.
Magas, ritkás hajú férfi jött elé, melegítőnadrágban és műanyag papucsban. Kezét nyújtva köszönt, majd kialvalvatlan hangon megkérdezte:
– A nyomdában történt valami? Vagy a tegnap éjszaka érdekli?
– A tegnap éjszaka.
– Üljünk le – mutatott az egyik szobában két fotelra. – Nem tudok sok mindent mondani, mindketten a fülkében pihentünk, talán kicsit bóbiskoltunk is. Egyszer csak két villogó rendőrautó száguldott el a nyomda előtt. Mondtam is a Jancsinak, hogy megint történt valami. Fogtam magam, kisétáltam a kerítéshez. Ott nézelődtem, amíg bírtam a hideget.
– A járőrözés során nem látott olyan autót, ami mintha várt volna valakire? Vagy amelyik esetleg többször elhaladt a környéken?
– Nem, ilyet nem láttam. Csak Józsefet láttam. Intettem is neki, de valószínű nem vett észre.
– Horváth Józsefre gondol?
– Igen, épp járőröztem, mikor megláttam az autóját. A város felől jött, de már későn integettem.
– Őt szokta leváltani?
– Igen. Balogh Mihállyal dolgozik párban.
– Milyen autója van Józsefnek?
– Narancsszínű Skoda 120-as.
– Maga is autóval jár dolgozni?
– Nincs kocsink. Télen busszal járok, most hogy elmúlt a nagy hideg, biciklivel.
– Bognár Tibor azt mondta, a másik két esetnél is maga volt szolgálatban.
– Így van, nem is értem, mindig én fogom ki az ilyeneket – tárta szét a karját.
– Lehet, hogy megvan az időbeli kapcsolat – morfondírozott magában Nezdei. – Mindhárom eset között 2 nap telt el. Ez is jó nyom lehet.
Az őrnagy feltápászkodott a süppedős fotelből.
– Köszönöm a segítségét és elnézést, hogy megzavartam a pihenését. Ha bármi eszébe jut, kérem, keressen meg – köszönt el Nezdei.
A liftben állva, már a következő lépésen gondolkodott. – Tímár után, feltétlenül fel kell keresnünk Horváthot.
Mikor belépett az irodába, a fehérre festett falon lévő órára pillantott. Négy óra. Elmosolyodott, a nyomozók sokszor ugratták pontossága miatt. A többiek székeiken ülve várták. Egy kis asztalra szendvicsek és egy termosz forró kávé volt készítve. Hálás szívvel gondolt Katikára.
– Főnök, nem tudom hogy csinálja, de árulja már el a titkot – mutatott viccelődve az órára Tolnai.
– Inkább együnk egy pár falatot, utána pedig elkezdjük – javasolta az őrnagy. Pár percig szótlanul ettek, az ablakokon át tompán behallatszott a délutáni forgalom zakatolása. Evés után sorban kitöltötték a kávékat, előkészítették a jegyzeteket.
– Kezdjük veletek – nézett Lászlóra Nezdei.
– Kimentünk Szabóhoz, az áldozat sógorához. Csak a feleségét találtuk otthon, a férfi dolgozott. A nő nem bírta sokáig, hamar kiderült, hogy komoly pénzügyi problémáik vannak.
–A szomszédok tényleg jól értesültek – mosolyogott Csopak.
– Igen, sőt azt is elmondta, hogy pár éve egyszer már előállították a férjét könnyű testi sértés miatt.
Akkor ejtették az ügyet, a sértett visszavonta a feljelentést. A szomszédok szerint pénzzel győzte meg Szabó. Az időnkbe belefért, így még elugrottunk a textilgyárba is. Itt már vártak, de mint kiderült nem minket – folytatta László. – Ma délelőtt a könyvelésük jelezte, hogy Szabó nagyösszegű sikkasztást követett el. Azonnal megtették a feljelentést. A férfit egy irodában találtuk, a gazdasági igazgató és két biztonsági őr társaságában. Röviden vázolták a helyzetet, Szabó a fejlesztésre szánt összegekkel ügyeskedett. Valószínű, hogy már több alkalommal hozzányúlt a pénzhez, de ezidáig mindig sikerült időben visszatennie. Közben megérkeztek a gazdaságisok, megegyeztünk velük, hogy Szabót először ők hallgatják ki. Így több időnk van a gázolóval foglalkozni és Szabó is biztos helyen van. Az is könnyen elképzelhető, hogy a sikkasztás összefüggésben van a gyilkossággal.
– Jó döntés volt. Amint lesz rá energiánk, visszatérünk rá. Most viszont más feladatot kapsz – nézett Lászlóra az őrnagy. A hadnagy kiegyenesedett a székén és figyelmesen várta az utasításokat.
– A mai naptól kezdve, éjjelente a Kertvárosban fogsz járőrözni. Felméred az éjjeli mozgásokat, megfigyeled az autókat. Megpróbálod kiszúrni a gyanúsan várakozó alakokat. Tartsd nyitva a szemed. Reggel leadod a jelentésed, utána hazamész pihenni.
– Bízza ide főnök! – vágta rá László. – Ha ismét ott portyázik, elkapom.
– Jól van, azért csak óvatosan – intette türelemre Lászlót Nezdei. – Az is lehet, hogy egy ideig meghúzza magát, elég nagy most a felfordulás.
– Imre, te jössz – fordult Csopakhoz az őrnagy. A főhadnagy megköszörülte a torkát, majd nyugodt mély hangján elkezdte a jelentést.
– Délelőtt felkerestem a harmadik áldozat nővérét. Az elvált asszony egy kétszobás lakásban él, elég jó körülmények között. Gyakran jött hozzá látogatóba a legfiatalabb testvére, Tóth Alexandra. Látogatásait nem szokta előre bejelenteni, saját kulcsa van a lakáshoz. A kisebb szobában szokott aludni, s mivel nagyon jól megértik egymást, van hogy napokat is itt tölt nála. Ebben a szobában beszélgettem a nővel. A bútorok bambuszból készültek, az egyik falon pedig egy hatalmas sárkányt ábrázoló legyező lógott. A dohányzóasztalon egy tálcán füstölőpálcák és illatos gyertyák feküdtek. A polcok tele voltak apró távol-keleti ajándéktárgyakkal. Elmesélte, hogy a húga többször járt Japánban, s teljesen beleszeretett a keleti kultúrákba. A nővért a gázolás éjszakáján a rendőrség keltette fel, miután a járőrök telefonon megkapták a ceglédi szülőktől a címét. Szerinte csakis egy elmebeteg lehet aki ilyet csinál, tudomása szerint ellensége nem volt a húgának. A lakása egyébként a Liliom utcával párhuzamos Vadgesztenye utcán található. Az előző áldozatokról csak pletyka szinten hallott, nem ismerte őket.
– Rendben, akkor most én jövök.
Az őrnagy felállt, megkerülte az íróasztalát és lassan sétálni kezdett a puha szőnyegen. Az előszobából tompán behallatszott az elektromos írógép ütemes kopácsolása. Részletesen beszámolt az első áldozat férjével folytatott beszélgetéséről, majd a biztonsági őrökkel történt találkozásokról is.
– Holnap utánanézünk Tímárnak is. De már most valószínűsíthető, hogy a három áldozat nem ismerte egymást. A technikusok vörös salakot találtak az utolsó kocsiban, a tulajdonos kizártnak tartja, hogy tőle származik. Ami még érdekes, a gázolások között eltelt idő. Ez mindig 2 nap. – összegezte a helyzetet Nezdei.
– Az őrök munkarendje hasonlít a gázolások gyakoriságához – vetette fel Csopak.
– Igen, ez valóban érdekes. Ha végeztünk a második áldozattal, felkeressük Horváthot is.
– Gábor, Te menj el a nyomdába, beszélj a személyzeti osztállyal. Tudj meg mindent a biztonsági őrökről. Hol dolgoztak ezelőtt, mióta vannak alkalmazásban, satöbbi. Ha a Szabó ügyben szólnak a gazdaságisok, menj és segíts nekik.
Az őrnagy megfogta masszív székének támláját: – Ha senkinek sincs kérdése, akkor mára befejeztük. Mindenki tudja a dolgát, indulhatunk.
Miközben elköszöntek egymástól, Nezdeinek ismét eszébe jutott a délelőtti káposzta finom illata.
– Hétvégén mi is főzhetnénk egy nagy fazékkal – mormolta, majd ő is elindult hazafelé.