nézd a csillagot a földet s az eget.
minden saját apró kis sarjából ered
Furcsa barázda lepkék, kis szőrös gyomok
mégis megannyi örök, ócska
megrohadt rozsdás konzervdoboz.
Ócska kérgek között új rügyek
leesett száradt gallyak helyett
csiripelés,tán fészektövek
ingoványos szeretet övek
bárhogy is de vagy te s van más
s lészen az egészben a világ
harmatos napsugár s minden mi vár,
hanyag szempár benne veled a világ.
furcsa érzés dalol a földön s alant.
szép pitypang fűződött felé mihamarabb,
kezében mégis ott a csók s egyetlen hang
mely szól néki,becézgeti s átöleli.
záródik egy akkord s mégsem
így vagy vele azon a réten
s rét lészen ezen a szíven
s szíven ér egy örök létben.
1 hozzászólás
Azért kértem, mert mondtad, hogy írtál pár verset azóta is, de lusta vagy feltölteni 🙂
Ne legyél önző 😉