itt vagyok bent
bezárt az idő egy napon
önmagamba
hófehér magányomat
senki nem zavarja
olykor felsikolt
bennem egy homályos
emlék s ilyenkor
valósággá izmosul
ez a törékeny nemlét
agyam megdermedt falába
rajzolva arcok ismerős
tekintetek
ezernyi mozaikként
szétszóródva bennem
a múlt nélküli emlékezet
nincs tegnapom
s a holnap fogalmát
nem ismerem
néma szám sarkán
mosollyá torzult
a félelem
hogy valaki
helyettem éli le
kívül rekedt életem
03-24-2005
8 hozzászólás
Voltál kómában? Ez hihetetlen… Nagyon durva… Gratulálok
Nem, nem voltam – de elképzeltem 🙂 Köszönöm.
A vége szuper, kirázott tőle a hideg:-)
Örülök azért, hogy nem személyes tapasztalat:-)
Nagyon jó vers, magával ragadja az olvasót, átadtad az érzést. Örülök, hogy olvashattam, formailag is kiváló,tartalmilag is egyed,szóval tényleg nagyon nagyon jó!:-)
Kedves Hayal, nagyon köszönöm 🙂
Lenyűgöznek a verseid. Ez is fantasztikus. Éreztem a kézzel fogható magányt. Köszönöm az élményt!
üdv: banyamacs
Kedves Macs, örülök, hogy tetszett, köszönöm!
Kedves Neti!
Fantasztikusan átadja a versed a kóma elképzelhető állaptát!
Gratulálok Szeretettel: marica
Köszönöm, kedves Marica!