Tikkadtan tiktakkol a falon az óra,
lógó nyelvvel tolja a bávatag időt.
Óránként késik egy szusszanásnyi percet,
míg levegőhöz jut két bimbamja között.
Fénypászma vetül az asztalterítőre,
lassú keringőre csábít egy porszemet.
Unottan ásít a fülledt, nyári reggel
– Nyolcat üt az óra -, majd tovább szendereg.
2005. július 29.
9 hozzászólás
jajj de jó, visszaidézi azt a fülledt kánikulát, amiben egy hete még részünk volt, én is így vánszorogtam meg az idő is – csak vártam, hogy múljon a reggel és a délután és hozza az éj a hűs levegőt…
Nagyon szép ez a vers! Gyönyörű képeket használsz! Gratu!
Nagyon köszönöm nektek!
Kitünt e versedből, hogy még ez a tikkantan tiktakkoló óra is sokallta
már ezt a nyári fülledtséget. Tetszett.
Üdv.: Túri Imre
Igen, a tavaly nyár ugyan gyönge volt, de ez a vers pont ilyen tikkadt napon íródott 🙂 Köszönöm!
Én nem véleményt szeretnék írni. Igazából semmit sem szeretnék csinálni. Csak üldögélni, és nézni az időt, amit megállítottál… Az, hogy mégis írok, talán csak azért van, mert el akarom mondani, hogy a sikerült megírod a verset, amit keveseknek és ritkán sikerül így. Úgy néztem az időt, hogy az nem a szöveg körül, hanem bennem volt mozdulatlan.
Nem dicsérlek, mert csenben akarok maradni…. :o)
Oké, akkor nem bántom a csendedet 🙂 Örülök, hogy tetszett, köszönöm!
Átadtad ezt a “megszakadó,leálló” hangulatot, szinte, ahogy olvastam úgy éreztem, hogy tényleg megáll az óra…és mindehhez a fülledt nyári meleget is jó volt érezni:-)Köszi!:-)
Nekem is jó lenne érezni azt a meleget – gyűlölöm a telet 🙂 Kösz 🙂