Egyedül fekszem szobámban, az ágyon
A sötétbe meredve a TE arcod látom
Csend van, minden szótlan, néma
Utánad mennék, ha tehetnén…még ma!
A sötétben sok vonásod kirajzolódik
Félálomban hangod is tisztán hallatszik
Hallom utolsó mondatod, mit nekem mondtál
Emlékszem mindenre, amire megtanítottál
Gombát szedni, azt el is készíteni
Mikor érett, mikor kész…csak ennyit kellett tudni
Úgy szeretném fogni kezed mégegyszer
S úgy érezni soha többet nem hagysz el!
Hiányod még borzasztóan fáj
De továbblépni, s tovább élni muszály
Jó néha még kicsit sírdogálni ÉRTED
Remélem szeretetem még mindig érzed!
6 hozzászólás
Kedves Annta!
Versed olyan szép, és annyira meghatott, hgy ismeretlenül is elkezdtem sajnálni a nagypapádat, hogy nem tudja ezt a verset elovasni, mert akkor, még jobban szeretne. Én csak annyit remélek, de talán ez nem is remény, nemtudom, de mindenesetre jó érzés volna, ha valaki így írna rollam. Nagyon tetszett a versed.
üdv Toni
Mélyen átérzem, én is írtam a nagypapámra emlékező verset…
Nehéz ez; de szépen összeszedett vers.
Üdv, Poppy
Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat!
Toni biztos vagyok benne, hogy egy nap rólad is írnak majd ilyet
Megríkattál. Nagyon szeretlek, és Őt is! ….
Nem mindennapi gondolatokkal alkotott versed igazán tetszett.
Kata
Kedves Kata!
Köszönöm kedves szavaid.
Keresztanyu tudom én is,és ő is tudja…puszi