A mi világunk…

Az élettel játszadozni, merész tetteket elkövetni,
E világban, amelyben élünk, nehéz megtenni.
Fájdalom övez minden tettet, minden lépést,
Lelkiismeret nyomja az emberek szívét.
Félelem s rettegés uralkodik e világban,
Az élet pedig koránt sem hibátlan.

Tetteink határozzák meg életünk,
Melyek megragadnak e világban, amíg csak élünk.
Szeretetről, barátságról már csak a krónikák szólnak,
Melyek lapjain a betűk egyre halványulnak.
Reményfoszlányok tűnnek fel gondolatainkban,
De amilyen gyorsan jönnek, oly hamar szétgurulnak.

Testünkben csak növekszik és növekszik a düh,
Egyre több elvárás, egyre több nyűg.
Tovatűnt vágy és szerelem…
Az emberekben nem lakik már más, csak gyűlölet és félelem.
A természet sem oly tiszta és friss, mint rég,
Szépségét megcsorbította a szenvedés.

Hát kérdem a világot, van itt még valami, ami szép és jó?
Mi van még itt, mi említésre méltó?
Hallom a szavakat, de nem értem,
Elvesznek a homály ködjében.
Csak egy szó visszhangzik a fülemben pár napja,
Kitartás, kitartás minden napra.