remeg a kezem,
a szívem
a tudatom szétesik,
szétfolyik körülöttem
fény telepszik arcomra
elönti a forróság
szemem kigúvad
a messzeségben bolyongva
pirosra vált
lebegve keresem a célt
de csak vörös árnyak vezetnek
a sárga homályban
beszívom az élet szürke, omló
füstjét
kezem megnyugszik, szívem
megáll verni
arcom átlátszó falként
mered az égre
erős fuvallat kísér végig
utamon
s egy utcasarkon
széjjelfújja szürkés
füst-alakom
1 hozzászólás
Olvastam a bemutakozó soraidat. Mivel azt írod, hogy korábbi verseket is fölteszel, javaslom, hogy a "Megjegyzés" rovaba írd be a munkáid keletkezésének dátumát.
Gondolom, ez is a korabeliek egyike lehet. Érdekes a formája és a szövege is egyedi.
Kiváncsian várom a továbbiakat.
Üdvözlettel: Kata