A lopás

Eddig nagyjából rendes lány voltam. Sohasem loptam senkitől. De igazából most se loptam. Csak… Hát ez más. Nem tudom mitől az, de más!
De hát Ő is lopott tőlem, nincs bűntudatom miatta! És ha ő nem nyúlt volna le tőlem semmit, Én se csórok!
Úgy volt, hogy ő ellopta a szívemet… Én pedig eldugtam a sapkáját aztán hazavittem. És majd hétvégén ha hiányzik elmegyek hozzájuk, hogy elvesztette a sapiját, és nálam van. És akkor is láthatom legalább.
Na, eljött a szombat, Én meg elindultam hozzájuk. Mit ne mondjak, nem a szomszédban laknak. De hát az a 3 kiló méter nem választ el tőle, hiszen a szívem nála van, és Én már rég nem láttam!
A sétálás közben kigondoltam mit mondok. Becsöngetek, és mikor kijön, Én ránézek, hátradobom a hajamat, állati szexi leszek, és mosolyogva odaadom, ő pedig tök szeretni fog, és hálás lesz!
De amikor az út felénél voltam, megláttam őt a parkban. A kutyáját sétáltatta. Rám nézett, és fülig érő szájjal integetett. Majd meglátta a fejemen a sapóját…
Kissé furcsán nézett rám, totál belém szorult a szó, mindent amit elterveztem, el is feledtem az olvadás következtében. Mert az ő szemei, bizony, meg tudnak olvasztani!
– Mit keres nálad a sapkám? – kérdezte barátságosan
– Megtaláltam!
– Jaj te jó ég, rengeteget kerestem! Hol volt?
– A padodban! – vágtam rá
– Hát ez különös… Pedig ott megnéztem! Halál biztos!
Rákvörös lettem. Ő a szemével a lelkembe nézett és lassan elmosolyodott. Azt hiszem mindent értett.
Én pedig a fejére tettem a sapkáját. Olyan közel hajoltam hozzá, hogy a szánk épphogy nem összeért.
Majd egy picit előrébb hajolt, és gyengéden megcsókolt.
Aztán egymásra néztünk. Elmosolyodtunk. Ő halkan megszólalt.
– Te elloptad a sapkámat és a szívemet! Én pedig egy csókot loptam. Ez így igazságos!