apám festi a fóliavázat
épp indul valamerre a fehér bicikli
,, egyszer majd írd meg, hogy apád
hogyan festette a fóliavázat”,
könnyekben tükröződő mosoly félúton
és tovább fest
a fehér bicikli csak
száguld, száguld, száguld
fel, fel, el innen
minél messzebbre a fóliavázaktól
száraz könnyektől áztatott göröngyöktől
tőle, meg attól, meg ezektől
meg mindentől
kanyarog, dőlöngél fehér bicikli
ismeretlen földön
alig-látott mezőkön, lát sok szép
piros, lila, sárga, zöld, kék
bicikliket
és úgy hatvan év távlatában
megemésztette a rozsda
miközben egyre szépül
nagy ívben hajlott fóliaváz
mert még mindig festi de
a bicikli már csak egy emlék,
amely az előbb még valóság volt,
tizenhét éve ellenére már sehol
nem látható
keresve, kutakodva valami után
törött állványzat tetején
azóta is festi rozsdás fóliavázakat
2 hozzászólás
Nagyn tetszett a párhúzam,amúgy az egész vers rendhagyó.
Nagyon jó és nagyon jó volt olvasni. Érdekesen rajzoltad meg a versformát is, ami igazából formabontó és nagyon jól mutatEgyszerűbben: az egész úgy, ahogyan van, remek! Én a legjobb számmal pontoztam.
Szeretettel: Kata