1945. augusztus 6.

Háromezer fokon égett a pokol,
Örökre hívott akkor, ott a halál,
Politikus álom, protokoll,
Hirosima jóvátételre vár.
Óriás villám cikázott elém,
Megolvadt az utolsó villamos,
Ma vakon toporgok feléd,
Unokáim bűnhődik az elmúlt századot,
Reggel nyolc óra tizenhat perc,
Azt mutatja azóta is minden óra,
Egy halom hulla zuhant le rám,
Csend lett hirtelen,
Minden megállt, folyt az acél,
Nyomtalanul párolgott el
Hetvenezer ártatlan élet,
Kitüntetést osztanak maguknak,
Ők győztek, és én remélek,
Százezrek fetrengenek kínban,
Üszkök maradtak és mégis,
Millióan élünk és várjuk a csodát,
Isten nem tehet ilyet,
Ártatlanokon állni bosszút,
Nem változtathatja pokollá
E bolygónyi hazát!
Átkozott tudás, a fegyver tudása,
Távirányított atomrobbanás,
Sírtok-e kik megalkottátok,
Kell-e az ördögnek munkatárs,
Annyi a kín e nélkül is,
Mégis magát rombolja a világ,
Örökre belénk oltotta a félelmet,
Kiszámíthatatlanul osztja a halált…
Hirosimában ismét imára hív a harang,
Figyelmeztet: vigyázz magadra Világ !