Gondoltál már arra?

…mikor estefelé enyhült ujjal érintgeti az alkonyat a természet orcáját….mikor a pici vágyak szétszaladnak, majd összebújnak egy sarokba mint pelyhes kiscsibék, s várják hogy leszálljon végleg a sötét…mikor az ébrenlét s az álom határán egyensúlyozva – mint holmi légtornász – kapaszkodsz eszméleted utolsó szikrájába, mert érzed hogy még jönnie kell valaminek…mikor aztán megadod magad, és zuhansz-zuhansz pörögve forogva az álom spirálalagútján, de közben érzed: nem vagy egyedül hisz fogom a kezed…
…gondoltál minderre?
Mert én minden este erre gondolok…mikor szemembe csillan az utolsó fénysugár az est határán – a te szemed az ami eszembe jut…mikor fekszem ágyam félhomályán – alattam gyűrött nyűtt vágyakból vetett fekhelyem – akkor is egy a képzelet, a gondolat:látom arcodat…mikor elhagy a józan ész és süppedek az álom puha lágy vattafelhőjébe lassan, aztán egyre sebesebben, akkor is csak öröm munkál bennem – hisz álmomban mindig itt vagy velem…