Szonáták a szerelemről

Ne menj el

Ne menj el, még tartalak, mint virágját a szirma
Féltelek, hogy elveszítelek, mert sorsunkba van írva
Búj hozzám kedvesem, hogy betakarjon lepellel az álmom
Csak egy kaland a mi boldogságunk, reggel el kell válnunk
A hajnali harmatos fű csillogásán lépkedek el tőled
De este visszatérek, karjaidba zárva, boldog szeretőnek

Régen volt

Egykoron játszottam a lányokkal
Most nagyon egyedül vagyok
Nem kopognak ablakomon éjjel
Csenddé váltak a szerelmes sóhajok
Napjaim lassan telnek, őszülnek a levelek
Én csak egyet várok, hogy az visszatérjen
Annak tűzétől szívem még egyszer megégjen
Istenem, csak azt az egyet küldd vissza nekem
Nincsenek már álmaim, sem csókos nappalok
Patinás emlékek, lassan haldokló óhajok
Lemondtam mindenről csak a remény éltet
Akit én várok, még mindig visszatérhet