Az íves híd is megrepedt,
folyója alatt szikkatag
föld, s felette elszelelt,
mit partjai átkaroltak.
Nádasban színarany madár,
ott már végre békét talál.
belengi a medres határ,
miként szunnyadoz' a halál.
Jő majd, s siratja a szél,
Mi néha megárad bennem.
Fejet hajt szépen,úgy mesél,
s teszem, mit meg kell tennem.
2 hozzászólás
Örülök, hogy ilyen szorgalmasan rakod fel a verseket. Csak így tovább. Gyakolattal lesznek egyre jobbak az anyagaid.
Üdvözöllek: Kata
Szia kedves Zsolt!
Örülök, hogy itt is találkozunk…:)
Most ennek a versednek egy kicsit melankolikus hangulata van,
de azért tetszik…
Gratulálok!
Lyza