Ha felnövök,
már nem hiszem,
hogy röpíthet szárnyam,
s nem hiszem
én vagyok tavasz virága.
Ha felnövök,
nem hiszek a hajnal illatának,
s nem nevetek vissza a daloló madárnak.
Hát választanom kéne!
Ha felnövök,
követ hajitok a gyermeki álmokat
rejtő szürke pocsolyákba,
hogy ne lássák a csillogást
az álmos szemű galambok.
Hát választanom kéne!
Ha felnövök,
akkor is mosolygok majd
ha könnyeim hullatnám,
és szivárványszínű köpenyem
magamra kaphatnám.
Biztos választanom kéne!
Ha majd felnövök,
nagy tüzet rakok,
s minden sárguló reményt felgyújthatok.
Ha felnövök,
összeseprem gesztenye fám alól
a kesernyés illatú,
fázós leveleket,
S nem bele huppanok.
Hát választanom kéne….
Tán választanom kéne?
3 hozzászólás
Kedves Tímea!
Gondolataid színesek, és érdekesek. Kár, hogy versedet nem formáztad klasszikus versformába, s ha nem ezt választanád, akkor jó lenne vagy a cím alá, vagy a megjegyzésbe odaírni, hogy szabadvers-ként szeretnéd közre adni. Egyébként helyes, hogy versednél is szabályos mondatokban foglalod a gondolataidat.
Megjegyzésemtől függetlenül, tetszik a versed.
Szeretettel: Kata
Nem hiszem, hogy választanod kéne, remélem, nem is tetted. Felnövünk, de az érzések, gondolatok, késztetések, remények nem kell, hogy feltétlenül eltűnjenek. Nekem tetszik a forma, itt-ott talán kicsit "pofozgatnám" még.
Üdv,
Poppy
Nekem nagyon tetszett! Megfogott a hangulata.