Édes, meleg, s életszagú a bor
Ódon a szépség és ősi a mámor
De hamis minden mit a holnap fenyít
S reményt körénk csak az öröklét kerít
Hol fáj a boldogság és öröm a vétkezés
Csodás-múló szerelem és vak kétkedés
Arcáról rántottam le a bőrt
Miért épp a most maradna, s állna őrt?
Halálos tűnékenység mérgezi
A gyönyör legmélyebb tavát is
A közepe már ocsmány kanális
Mi sem örökre forrtunk össze
Holnap szólít az elmúlás öle
S a jövő árnya most is csendre int
Kevés a fény, és sötét éj odakint
Beléd zártam magam
Belém a kulcsot rejtettem
Önmagam felejtettem
Kincseim elejtettem
Vakságodban rajtuk gázolsz
Hideg vagy, mindent kiszámolsz
Kitárom szívemet
A porban vöröslik
Vedd a kezedbe kérlek
Mutasd meg miért élek
Dobogni kezd vészesen
Miért nem veszel észre sem?
A semmi felett álltam öröktől
Csak nem láttam a díszletektől
Hol vagyok hát? Ki tart velem?
Még magam sem ismerem
Bíbor függöny leng felettem
Talán mindent elfeledtem
Mire rám találsz a világ megáll
Induljunk tovább, kérdezni fáj
Talán holnap messzebb futok el
Mikor büszkén s végleg hagylak el
2 hozzászólás
Kedves Abigail!
Csalódott szerelem, versbe fogott kétségbeesett segély kiáltása. Már Helen Keller oly régen leirte egyik idézezébe:
"Amikor a boldogság egyik ajtaja bezárul, egy másik kinyílik. De gyakran oly sokáig tekintünk vissza a zárt ajtóra, hogy nem vesszük észre, amelyik megnyílt előttünk."
neked is csak azt tudom mondani, mézz körül. A szerelmet kényszeriteni nem lehet. Akkor az olyan mint a kutya, csak addig marad nállunk, mig meg van kötve, abban a pillanatban amikor a láncot elszakitja, vagy a fejét kihuzza a hurokbol, már el is ment, de ha minket ő szeret, akkor nem kell lánc, ha el is megy mindig visszajön. Ha nincs más kiút, kövesd az útoló soraid szavát.
üdv Toni
Nem rossz.
Szeretettel: Péter