És ekkor jöttek az elszakadók. Mikor minden egyben látszódott. Mint két vonat frontális ütközés előtt. Becsukták szemüket, a véletlenre bízva sorsukat.
Hol van a robbanás? A boldogan rettegett karambol? Az idő végtelen fala állt középre.
Túl nagynak látszik a tökéletesség. Túl rémisztőnek. Milyen rossz érzés lehet egyben látni az egészet? És ekkor jöttek az elszakadók. Megölték a pillanatot megmentve annak alkotóit.
Mert lehet minden tökéletes. Ám eltűnik mindenkiből az egyéniséget jelentő hiba. Egybe olvad minden. Hamis rezdülések fertőzik meg a felületi feszültséget. Rendező sorba álltak a darabok. Túl gyorsan követték az összeállítás folyamatát.
Az utolsó előtti lépcsőfokon álltak. De ekkor jöttek az elszakadók és megölték a pillanatot megmentve annak alkotóit…
Jöttek az elszakadók
By Ngaboru
2 hozzászólás
Nagyon szép ez a prózád, a vonatos hasonlatod a legszebb még mindig. Sikerült tovább néznem a vonaton – látom a háttér kietlenségét, néhány fával és bokorral. miért van olyan érzésem, hogy ez többről szól?
Üdv: Dóri
Mert többről szól. Egy része filozófiai eszmefuttatás, de az első rész és a legutolsó üzen is valamit. Amit szerintem értesz.