Szárnyal az idő az acél kötélen
Hűvös az idő: csalfa és tétlen
Gyermeki csengő rezzen a szélben
Játszanék én is a "hó puha" télben.
Botlik a táncos de nevetve ébred
Nem lehet csúnya vége az évnek
Minden mosolygás forró szívének
Madárcsicsergés, mint erdei ének.
Boldog a perc e végtelen térnek
Látni a szépet nem csalfa ígéret
Kócos a szellő s messze a végnek
Dúdolja dalszerű álmát a vénnek.
A vándor a napnak fényére ébred
Vége az ősznek a tél az ítélet
Mégis e táncra egy fecske felel:
Lesz tavasz újra, mi majd felemel!
5 hozzászólás
Nagyon tetszik a vers dallamossága, akár táncolni is lehetne rá ha egy kis zenei aláfestést kapna. Gratulálok!
Barátsággal Panka!
Versed formai, tartalmi szempontból pontos, szabatos, és szép költői képekkel írtad.
Nagyon dalamos, jó olvasni. Örülök, hogy olvashattam.
Gratulálok.
Kata
Bocs' – javítok: kimaradt egy l bettű. Dallamost akartam írni!
🙂 Felüdülés volt olvasni!
Diamond!
Gratulálok versedhez!
Szép képeket használsz, nagyon tetszett.
Antalpista