Két napja szakad szüntelen,
hegyeim ködbe merülnek,
friss hó mindent fehérre fest,
s lelkemben végre helyükre
kerültek kimondatlan szavak,
s a kérdés, mi úgy meggyötört.
Azt hittem, sosem lesz tavasz,
de már tudom: felhők mögött
ott az ég tündöklő kékje,
süt még majd a nap is nekem.
Nem számít a zord természet,
újra béke van lelkemben.
10 hozzászólás
NA azt hiszem nem sokára megnézem én magamnak ezt a természetet bár azt nem ígérem, hogy elviszem a tavaszt.
ölellek
Gábor
Pedig elhozhatnád, Gábor:) Kicsit sok nekem ez az itteni tél… folyton havazik és tombolnak a mínuszok:)
Puszi: Borostyán
Lelkünk békéje a legfontosabb számunkra. A remény, hogy eljön a tavasz szívünkbe, erőt ad élni. Szép gondolatokat írtál meg kedves Borostyán, és örömmel olvasom műveidet ezen az oldalon is.
Szeretettel: István
Kedves István! Igazad van, a remény hal meg utoljára:) Köszönöm hűséges olvasásodat:)
Üdv: Borostyán
Szia Borostyán!
Ugye, nem jó a tél?…:)))) Én sem szeretem,
csak a meleg szobából a havat és az ablakon a jégvirágot! :))))
Jól levezetted a folytonos hidegből, a lelki békéd!
Egy kicsit a rímek nem egészen tiszták, pedig a hó tisztába teszi a tájat! :):):)
Gratulálok!
Ölellek: Lyza
Kedves Lyza! Tudom én, tudom, de kb. 3 perc alatt született, és siettem feltenni, mert a sok munka mellett alig van időm feljárni ide.. Persze, ez nem mentség, csak magyarázat:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Szép verset írtál. Gratulálok.
üdv Toni
Kedves Toni! Köszönöm, örülök, hogy tetszett:)
Üdv: Borostyán
Igazán szép vers
örülök az újra meglelt békédnek
gratulálok
Kedves András! Köszönöm, nagyban hozzájárultál:)
Üdv: Borostyán