Sötét a padlás, ha sötét az óra,
egy kőcserép alatt vén pók lakik.
A padláson kopó rőt kertimanóra
akasztja útporos rémálmait;
négy pár lábával bújik a porban.
Míg én egy ősöreg tölgyfalavórban
rég mosott, nyirkos-bús álmot hozok,
a padlásajtónál jégdominókként
potyognak le a létrafokok.
Tölgyfalavórban…
By Tori
4 hozzászólás
szia!
Érdekes és nagyszerű vers!
Nekem olyan érzésem támadt, mintha az a padlás a lelkünk vagy a tudatalattink lenne, ahová egy "tölgyfalavórba" pakolva cuccoljuk el azt, ami jó és szép. Ráadásul nagyon mélyre és a lepotyogó fokok miatt elérhetetlenné is válnak…
grat
leslie
Örülök, hogy tetszett.
Lehet benne valami. 😉
Kedves Tóni!
Versedet olvasván József Attila mamája jutott eszembe. Talán ő is mosott tölgyfalavórban. Teregetni viszont a pdlásra járt.
Gratulálok magas színvonalú versedhez!
Alberth
Köszönöm, én a saját padlásunkra gondoltam. Egyébként TORI. 🙂