Vállvonás

S állok kint a hidegben, nem törődve a holnappal.
Mélyet szívok a keserű parázsból, mi csak izzik,
akár szívemben a magány. Le a kalappal
minden lélegzetem előtt! Hisz tüdőm úgy iszik
a jéggé dermedt levegőből, mintha forró
csokoládé lenne. Hihetetlen a kis mohó…

S noha álmatagon ásítok a filmen, amit
az emberek valóságnak neveznek,
körülnézek,azt kell mondanom: sajnos hasonlít.
De nem számít, hisz tegnap már megvettem a keretet
amibe agyonhasznált lelkem foglalom, s aláírom:
"A múlt évezredben volt használva, mára fogalom."

Egy könnycseppet elmorzsolok a naívság oltárán,
s káromkodva beintek a Sorsnak nevezett balféknek.
– " Hogy táncolnál édesanyukád rőt rózsabokrán!"
Majd sarkon fordulva, dúlva-fúlva elindulok keletnek.
Nyakamba kanyarítom makacsságból szőtt sálamat,
tekintetemet felszegem, és hanyagul megvonom vállamat…