Bölcs Náthás

Harmadszor jelentek meg a keresztes pókok a régi háznál, hogy megpróbálják visszahódítani őseik falait és szögleteit, ahol annyi kiváló minőségű hálót szőttek. Jelenleg a házat Szaláh ad-Din Júszuf ibn Ajjúb, röviden Szaladin bitorolta vagy birtokolta, a kérdés eldöntésén a 12. század vége óta vitatkoznak a jogászok. A keresztes pókok mindenesetre a magukénak érezték a gondosan hálótlanított és kitakarított épületet, és nagy erőkkel vonultak fel, hogy visszafoglalják. Francia Filep, angol Oroszlánszív, osztrák Lipót és még sokan mások vezették a pókok seregeit. Német Rőtszakállra még út közben, Anatóliában rálépett egy bunkó civil, ezért most a katonái meglehetősen kuszán ingadoztak a lovagi és a martalóci ideálok között.

Vitatják, hogy fegyverzaj közt tényleg hallgatnak-e a Múzsák, de az üzletemberek bizonyára nem engedhetnek meg maguknak hosszabb pauzákat; a hadsereget el kell látni, lehetőleg az ellenségét is, mert akkor kétszer annyi a haszon. A legnagyobb harcok közepette tért haza egy gazdag héber kereskedő, aki az utazás idejére egy kis fegyverszünetet vásárolt magának. Sok érdekes esemény történt a távollétében: a katonák vallási meggyőződésre való tekintet nélkül dúltak és raboltak, egész utcasorokat égettek fel, kis híján megerőszakolták a kereskedő szépséges lányát, akit azonban még időben megmentett egy keresztes lovag, és hasonlók. A kereskedő végigszenvedte a hosszú beszámolót, de sokkal súlyosabb gondja volt annál, hogy a keresztes pókok hadjáratával törődjön. Legmélyebb sajnálatára, betegen érkezett haza az üzleti útról. Kolera, pestis, szamárköhögés le nem vette volna a lábáról, most azonban náthás volt. Vörös orra a gyötrelmek kiapaszthatatlan kútjává vált; vigyáznia kellett, nehogy túl mélyen hajoljon az üzleti könyvei fölé. Egyik kezével a piros kockás kendőt emelgette az orrához, a másikkal pénzt számolt, illetve végrendeletet írt, mivel a Hazucha néni, tudják, a gyógyfüves kofa a piacsorról, azt találta mondani, hogy a náthába bele is lehet halni. Hazucha néni személyesen ismert egy másik nénit, akinek az ismerőse egy Nátha nevű faluban halt meg; tehát ez a betegség egyáltalán nem tréfli-, azaz tréfadolog.

Merő véletlen, hogy Szaladin szultán is nagy bajban volt, egy nagyon elterjedt, mondhatni járványos betegségben szenvedett: nem volt pénze. Békeidőben az ilyesmit hamar át lehet hidalni egy kis takarékossággal, meg lehet húzni a nadrágszíjat, háborúban más a helyzet. A háborúhoz három dolog szükséges: stex, dohány és zsozsó, és Szaladin azt gondolta, nagyon okos dolog, ha attól kér hitelt, akinek a legtöbb a pénze.

A kereskedő megüzente a szultánnak, hogy most az egyszer nem mehet, náthás és fertőz, egy napig kisebb hőemelkedése volt, és alig tizenöt körbefordulás után nagyon szédül. Szaladinnak nagyobb szüksége volt a pénzre, mint amennyire a cseppfertőzéstől félt, ezért a kereskedő kénytelen volt megjelenni a palotában, az összes piros kockás kendője társaságában.

Hapci, köszöntötte az uralkodót. – Te aztán tényleg náthás vagy, mondta elismerően a szultán, torkod kapar, orrod folyik, aki látja, sajnálkozik. – Bizony nagyon dáthás vagyok, nemsokára elpatkolok. – Így beszélgettek még egy jó ideig versben, mint az a Szentföld hétköznapi életében kizárólag szokásos, aztán Szaladin azt gondolta, jó lenne elterelni valamivel a nagybeteg figyelmét, és könnyedén megkérdezte: Mit gondolsz, melyik az igaz vallás, a zsidó, a keresztény vagy a muzulmán? – Beugrató kérdés, gondolta a kereskedő, persze azt akarja hallani, hogy a muzulmán az, én pedig nem szeretek hazudni. Ezért válaszul elmesélt egy kis történetet: Volt egyszer egy piros kockás kendő, aki ezt viselte, előbb-utóbb ménkű gazdag lett. Apától fiúra szállt a bűvös kendő, és vele a mérhetetlen vagyon. Egyszer aztán úgy adódott, hogy a kendő tulajdonosának három fia volt, és mindegyik magának akarta az örökséget. Annak adom, aki a legtaknyosabb, mondá az atya. Ezzel föladta a leckét. Másnap mind a három fiú náthás volt, és az apja mindegyiknek odaígérte a törlő alkalmatosságot. Mit csináljon? Gyorsan vett még két ugyanolyan kendőt a kínainál, és nagy lelki nyugalommal meghalt. Világos, hogy átvert minket, mondták a fiúk, a három közül kettő biztosan hamis. Vagy mind a három, jegyezte meg a legokosabb. – Hát, ha ez így van, égessük el a kendőket. – El is égették, azóta úgy elszegényedett az a család, hogy az unokák azon gondolkodnak, talán munkát kellene vállalni.

De ugye ez nem a te családod? – kérdezte aggodalmasan a szultán. – Nem ám, és én bizony hoztam is magammal egy kis pénzmagot, hátha felségednek szüksége van rá. – Szaladin nagyon örült, hogy kérés nélkül megkapta a hitelt, és mindjárt a keblére ölelte a kereskedőt. Te vagy az én szívbéli barátom!

El is kapta a náthát, de mit számít az, ha kifizethette a hitelbe szállított nyilakat és kardokat? Mindjárt újakat rendelt, és dicsőségesen megfutamította a keresztes pókokat.

Még hátra volt néhány bonyodalom; a templomos lovag feleségül akarta venni a szépséges Rechát, mire kiderült, hogy a lovag nem más, mint Szaladin eltűnt öccsének a gyermeke, akit még csecsemő korában elrabolt egy vándor tolvajnépség, vagyis a lovag igazából muszlim. Erre a kereskedő is bevallotta, hogy Rekha keresztény szülők gyermeke, és ő csak örökbe fogadta. Szemen szedett hazugság, mondta erre a jeruzsálemi pátriárka, itt vannak a dokumentumok: Recha a szultán eltűnt öccsének a lánya, csak egy ideig kereszténynek nevelték, aztán jöttél te, és megint felforgattad a világképét. – A muszlim templomos lovag nagyon elkeseredett, hogy akkor ő most nem veheti feleségül a húgocskáját, Rekha pedig feleségül ment a szerzeteshez, aki a pókhálós dokumentumokat megtalálta a kolostor alatti barlangban. Erre a muszlim lovag is feleségül vette a kereskedő héber gazdasszonyát, akiről kiderült, hogy keresztény, beköltöztek a barlangba, és addig éltek, amíg boldogan meg nem haltak.