Te engem szerettél meg, vagy csak valakit szeretni szeretnél?
Ki menekül a szerelembe, a testbe, egy belső ölelésbe?
Ki menekül?
Ki mit akar, ki mit takar (el)?
A lehetőségből Te születtél szívemben végső valósággá,
nem valaki,
nem bárki,
nem akárki.
De érzem, érzéseimmel – még – egyedül vagyok…
Mert Te csak menekülsz, most mindegy, hogy hová, csak el.
Menekülsz.
Most mellém,
most belém,
most velem,
most nekem.
Színházat építsünk, s játsszuk el benne az életet?
Játsszuk el azt, ami nincs, azt, amit nem lehet?
Legyen ez egy középszerű, egy lázongó kapcsolat?
Bántsuk egymást úgy, hogy tudjuk: ezt – már – nem szabad?
Mit akarunk,
mit takarunk (el)?
Mire vágyunk,
mi az álmunk?
Ki mit akar,
ki mit takar (el)?
4 hozzászólás
Érdekes, újszerű és szívbe markoló.
Ezt a stílust egy kicsit jó lenne keretek közé szorítanod, és adni neki egy új nevet. Pl. Ritmikus szonett.
Kedves Leticia!
Köszönöm, hogy megosztottad velem a véleményed, s hogy a verset ilyen jelzőkkel láttad el…Megtiszteltetés!
Jó, kifejezetten tetszik. Érdekes, a való világot hűen ábrázoló, és attól egy kicsit el is rugaszkod, illetve inkább amögé néző részek (zárójeles részek). Tényleg grat.
Én pedig köszönöm!:)