Őszi-vágyban eltemetve őrzöm
holt-álmok halkuló szavát,
felejteném pajkos nyári csókok
csend-ízű éji dallamát.
Nincstelen tájra, dermedt határra
ezüst ködpára permetez
le-leszállva, csontszín csupasz fákra
rezdülő fény-ódákat zeng.
Kopár ágak hamis magányában
vár a múlt messze hangzó dala,
nyárkeringő tünde-táncát járom,
a borongó felhők palástja alatt.
5 hozzászólás
Kedves Nóra!
Igazán szép szavakkal búcsúzol a nyártól. Örülök, hogy versedre találtam.
Olvastam a bemutatkozásod, s örülök a sikereidnek, s gratulálok.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata,
köszönöm az olvasást!
Barátsággal: Nóri
Kedves Nóra!
Kíváncsivá tett a cím. Amikor elkezdtem olvasni, az ismerős táj érzése fogott el. Kicsit mintha én írtam volna. Az első versszak különösen tetszik. Kecses, dallamos, szépek benne a jelzők, a megfogalmazás. A második versszak negyedik sora a zeng rímmel kicsit visszarángat a földre. A csontszín csupasz fák ámulattal kárpótolnak valamelyest. A negyedik versszak ritmikailag szintén veszít a kezdeti könnyedségből, a negyedik sor ríme pedig megint kiábrándít. Pedig a tünde tánc, és a felhők palástja is nagyon tetszik. Gondolatilag is, rémailag is (ez direkt van így írva téma-réma, ha ismerős) ereszt és ereszkedik, kicsit kiürül, megkopik. Egy kerekebb, az első versszak zamatát, érzésvilágát, ritmusát idéző befejezés boldogabbá tenne. 🙂
Azért adok hármast, mert olvastam az első sort, így tudom, mire vagy képes! Folytasd az írást! 🙂
Üdv: Dávid
Szia!
Keresgélgetek itt a "Véletlen"-ben, hát ezt találtam. Nagyon megfogott a versed, bár én a 3. vsz. utolsó szavát "zengedez"-nek írtam volna.
De ez a tiéd, megvan rá az okod, hogy miért éppen az került oda, ami…
Nagyon jólesett elolvasni!
Köszi!
Szeretettel: Kankalin
Kedves Dávid, Kankalin, örülök, hogy elolvastátok szerény versemet! Köszönet érte! 🙂