Köd borítja a hajnali várost,
tompa morajjá csitítva
az utcák ébredő zaját.
A parkban még alszik egy hamuszín
lódenkabát – két ujja közt
vánkosról álmodik a nyomor.
Körötte loncsos kutya kóborol –
mint ki szagot fogott, úgy
vizslatja a hortyogót.
A magány szagát vitte felé a szél,
s ezt a sűrű, hidegkék ködöt,
mi a házak közé költözött,
hogy elrejtse a valóság
fájón lüktető sebeit.
Valahol egy mentő felvisít,
s a virradat rózsaszínje
apránként éket hasít a
tavaszi légbe. Oszlik a köd,
ébred a parkok népe,
s a lódenkabát csöndben
ingujjra vetkezik.
2006. március 28.
9 hozzászólás
Kedves Netelka!
Elmém köré is leereszkedett egy lágy köd miből élő történésekkel jelent meg leírott versed… egyszerűen nem tudom mit mondjak… elnyerte ez a versed nálam a városi lét kategóriában az első díjat!
Köszönöm
Én köszönöm, Titusz! 🙂
Kedves Aysa, nagyon köszönöm 🙂
Fantasztikus. Nem is tudok mást mondani. Köszönöm.
Kedves Banyamacska, én tartozom köszönettel! 🙂
Ez a vers valóban jó, nekem legalábbis tetszik.
Örülök, hogy tetszik. Egy másik oldalon, ahol bírálók is vannak, ott visszadobták. Hát, ilyen ez, kinek ez, kinek az 🙂 Én szeretem egyébként. Köszönöm 🙂
Wow! Ez nagyon szép! József Attila jutott az eszembe erről a versről. A Külvárosi éj című verse. Nem is tudom, valahogy az ugott be már az első pár sor után. Nagyon tetszik a versed :)) (és épp a szülinapomon írtad ;))
Üdv.: Phoenix
Nagyon köszönöm, kedves Phoenix 🙂