Merre tűnt

Nyári napnak alkonyán,
Jött az Édes tétován.
Égbe révült szép szemén,
Reszketett kis játszi fény.

Szívszorongva álltam ott,
Szenvedély is ringatott.
Ismeretlen kis kezén,
Halk-veszély intett felém.

Észtveszejtő férfikín,
Lángoló rúzs ajkain.
Mint a láva átkarolt,
Szélütött, vad óra volt…

Verdesett az óceán,
Kisszobája pamlagán.
Bőre pőre bársonyán,
Égi kéj, mi várt reám.

Láthatott-e bárki más,
Andalító látomás?
Vagy csak én és senki más,
Álomittas gondolás…

Néma jajjal kérdem én,
Kétkedések vadvizén:
Bíboréjjel szép szemén,
Merre tűnt az égi lény?

Délibáb volt semmi más?
Lázas álom? Villanás?
Álmaimban látomás?
Száraz ágon rügy-varázs?

Esti fák az ablakon,
Sóhajok az ajkamon,
Elzuhanó végtelen,
Tépelődnek még ezen…

Délibábot kergető,
Átkozott futó idő,
Tündökölve elmerült,
Rám taszítva tengerűrt…

Rám kövülő éjszakán,
Csöppnyi bánat száll reám:
Kétkedés, kacér talány:
Visszatér-e még a lány?